Haladás: Kondás Elemér elismerte, beszélgetett a klubbal

S. Zs.S. Zs.
2018.09.21. 06:40
Továbbra sem tudni, ki követi Michal Hippet a szombathelyi kispadon a labdarúgó NB I-ben. Horváth Ferenc, Kondás Elemér és Bódog Tamás is a jelöltek között van. Kondás Elemér a Nemzeti Sport megkeresésére el is ismerte, hogy szóba került a neve a Haladásnál.

Vezetőedzőt keres a Haladás. Ki lesz Michal Hipp utóda? A klubok ilyenkor csak abban az esetben tesznek hivatalos bejelentést, ha megállapodást kötöttek az új szakvezetővel, s aláírták a szükséges papírokat.

Amíg az egyeztetés folyik, nem könnyű információt szerezni. Mint korábban megírtuk: Bódog Tamás, Horváth Ferenc és Kondás Elemér is esélyes a pozícióra.

„Beszélgettünk, de ez egyelőre inkább puhatolózás, mintsem tárgyalás volt – mondta Kondás Elemér, aki a DVSC-t kétszer bajnoki címig, kétszer pedig kupagyőzelemig vezette, és legutóbb Kisvárdán dolgozott. – Arról beszéltünk, hogy adott esetben elképzelhető-e, hogy az ország másik végében dolgozzak. Igen, az, de ez nyilván megegyezés kérdése.”

Horváth Ferenc jelenleg az NB II-es Balmazújváros edzője, és mert azt hallottuk, a szombathelyiek a fővárosban tárgyalnak a jelölttel (jelöltekkel), megkerestük a hajdúsági klubot. Megtudtuk, hogy Horváth Ferenc tartotta a délelőtti edzést, ott volt a közös csapatebéden és a videózáson is.

„A klub engedélye nélkül nem tárgyalhat más egyesülettel – kaptuk meg a Balmazújváros hivatalos álláspontját. – Minket nem keresett meg a Haladás, az pedig nem meglepő, hogy egy edzőváltásnál röpködnek a nevek.”

A keresgélés, egyeztetés folytatódik, egyelőre nem tudni, mikor jelentik be Szombathelyen az új edzőt.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES SZEZONBAN
2018. augusztus 12.Kisvárda
Kondás Elemér helyett Dajka László
2018. augusztus 22.
FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018. szeptember 19.
Haladás
Michal Hipp helyett ?

Legfrissebb hírek

Oláh Benjámin: Szorgalommal lehet megszerezni az edző bizalmát

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 10:56

Kuttor Attila: Nehéz elmenni amellett, hogy saját magunkat végezzük ki

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 07:22

Bódog Tamás: Kis túlzással jobban örültem a labdaszerzésnek, mint a gólnak

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 08:36

Bódog Tamás: Ilyen az a meccs, amelyben van szenvedély és lelkesedés

Labdarúgó NB I
2026.02.09. 06:26

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Labdarúgó NB I: Bódog Tamás szerint a Nyíregyházának az utolsó fordulóig minden meccs fontos lesz

Labdarúgó NB I
2026.01.02. 20:25

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 14:31
Ezek is érdekelhetik