NB I: Pakson folytatja Egerszegi Tamás

2018.08.28. 17:17
Az NB II-ben szereplő Vasastól a Pakshoz igazolt Egerszegi Tamás, akit az angyalföldi klub átigazolási díj és két játékos fejében engedett el az NB I-es csapathoz.

Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezető igazgatója a következőket mondta az új igazolásról a klub honlapján.

„Régóta meg akartuk szerezni Egerszegi Tamást, most sikerült. Simon Ádámot meg kellett műteni, ezért mindenképp szükségünk volt egy minőségi középpályásra. Jó játékosnak tartom, meggyőződésem, hogy hamar beilleszkedik a csapatba és az erősségünk lesz.”

Egerszegi Tamás Újpesten lett NB I-es játékos, később volt a Diósgyőr és a Mezőkövesd labdarúgója, majd Lengyelországban (a Miedz Legnicánál) légióskodott, onnan igazolt a Vasashoz. Az NB I-ben 149 mérkőzésen 12 gólt szerzett.

Hajdú Ádám és Kelemen Dávid ugyanakkor a Vasasnál folytatja pályafutását, előbbi hároméves szerződést kötött, míg utóbbi vételi opcióval kölcsönbe kerül a budapesti klubhoz. Haraszti Zsolt, a Paks ügyvezető igazgatója a következőket mondta az új igazolásról a klub honlapján.

„Régóta meg akartuk szerezni Egerszegi Tamást, most sikerült. Simon Ádámot meg kellett műteni, ezért mindenképp szükségünk volt egy minőségi középpályásra. Jó játékosnak tartom, meggyőződésem, hogy hamar beilleszkedik a csapatba és az erősségünk lesz.”

Egerszegi Tamás Újpesten lett NB I-es játékos, később volt a Diósgyőr és a Mezőkövesd labdarúgója, majd Lengyelországban (a Miedz Legnicánál) légióskodott, onnan igazolt a Vasashoz. Az NB I-ben 149 mérkőzésen 12 gólt szerzett.

Hajdú Ádám és Kelemen Dávid ugyanakkor a Vasasnál folytatja pályafutását, előbbi hároméves szerződést kötött, míg utóbbi vételi opcióval kölcsönbe kerül a budapesti klubhoz.

Hajdú szerepelt az MTK-ban, azt követően a Honvédban is, majd ugye a Paksban. Tagja volt az U19-es válogatottnak. Az élvonalban eddig 76 meccsen lépett pályára. Kelemen játszott az MTK-ban, Pakson, Békéscsabán és Nyíregyházán is. A védő végigjárta a korosztályos válogatottakat, az U19-es és az U21-es csapatban összesen 21 mérkőzésen jutott szóhoz. Az NB I-ben eddig 56 találkozón futballozott – olvasható a Vasas honlapján.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL***
Érkezők:
Egerszegi Tamás (Vasas), Horváth Péter (Soproni VSE), Nagy Gergely (Vasas), Remili Mohamed (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bor Dávid (Soproni VSE), Jelena Richárd (ZTE FC), Kővári Róbert (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Daru Bence (győri kölcsön után Nyíregyháza), Hajdú Ádám (Vasas), Koltai Tamás (ETO FC Győr), Molnár Péter (BFC Siófok), Szakály Dénes (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Adamcsek Máté (Budaörs), Bor Dávid (Soroksár), Jelena Richárd (Mosonmagyaróvár), Kelemen Dávid (Vasas), Kesztyűs Barna (nyíregyházi kölcsön után Budaörs), Szalai András (dorogi kölcsön után Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog), Verpecz István (Balmazújváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Nikházi Márk

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25