DVSC: Bízom benne, hogy hétvégén már pályára léphetek – Ferenczi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 11:38
Több sérülésből kellett felépülnie a közelmúltban, de úgy tűnik, hogy a hétvégén újra pályára léphet Ferenczi János, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának középpályása, aki csapata erős szezonkezdetéről is beszélt.  

Nem indult könnyen a nyári felkészülés Ferenczi János számára, aki sérülés miatt csupán egy felkészülési meccsen lépett pályára, az NB I új szezonjában eddig egyetlen percet sem játszott. A 27 éves középpályás azonban a Hajdú-bihari Naplónak azt mondta, hogy vélhetően hamarosan újra a pályán láthatjuk.Ferenczi János számára, aki sérülés miatt csupán egy felkészülési meccsen lépett pályára, az NB I új szezonjában eddig egyetlen percet sem játszott. A 27 éves középpályás azonban a Hajdú-bihari Naplónak azt mondta, hogy vélhetően hamarosan újra a pályán láthatjuk.

„A sérülésem miatt egyáltalán nem kezdődött jól a nyári felkészülésem, ráadásul az edzőmeccseket egy félidő kivételével szintén kénytelen voltam kihagyni. Nagyon rossz volt így kezdeni a szezont, de a lényeg, hogy végre magam mögött hagytam ezt a keserves időszakot. Immár három hete egészséges vagyok, s bár a szakmai stáb egyelőre még nem állított be a csapatba, bízom benne, hogy hétvégén már pályára léphetek” – mondta Ferenczi.

A Debrecen eddig veretlen az NB I 2018–2019-es szezonjában, ez a középpályás szerint plusz motivációt jelent a játékosok számára.

„A jó rajt miatt kiváló a hangulat a csapaton belül, és a megfelelő önbizalmunk is megvan. Szerettük volna megverni a Vidit, bosszantó az utolsó percekben pontokat veszteni, ám az egy-egy is jó eredmény idegenben a bajnok ellen. Kellemesebb így készülni az MTK elleni folytatásra, hogy már van elegendőnek mondható pontunk négy forduló után. A fővárosiakról köztudott, hogy mindig is játszó gárda volt, nagyjából sejtjük, mire képesek” – árulta el Ferenczi.

„Az együttes tagjai többségükben már együtt futballoznak egy ideje, azaz összeszokott ellenfél érkezik hozzánk. Masszív alakulat az MTK, a játékosai éhesek a sikerre, de nekünk itthon nem az ő teljesítményükkel kell törődnünk, hanem be kell húznunk ezt a meccset a Nagyerdei Stadionban.”

NB I, 2018–2019, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., PÉNTEKHELYSZÍN
20.00: DVSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
AUGUSZTUS 18., SZOMBAT
17.00: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda
Felcsút, Pancho Aréna
19.30: Újpest–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: DVTK–Szombathelyi Haladás Miskolc, DVTK-stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Újabb nagy lövésre készül: Manner Balázs a Loki ellen bizonyíthat

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 12:52

DVSC: az elvi egyezség megvan a tulajdonosváltásról, folyik az adminisztráció – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.11.26. 09:15
Ezek is érdekelhetik