NB I: rövidebb lesz a téli szünet az élvonalban

2018.06.04. 20:46
null
Rövidebb lesz a téli szünet a magyar élvonalban (Fotó: Dömötör Csaba)
Rövidebb lesz a labdarúgó OTP Bank Ligában a téli szünet a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének hétfői döntése értelmében. Az MLSZ honlapjának beszámolója felidézi, hogy a stadionok felújítása előtt a térség leghosszabb téli szünete jellemezte a magyar profi bajnokságokat, ennek a futball színvonalára gyakorolt kedvezőtlen hatásáról több hazai és külföldi szakember is elmondta már a véleményét.

 

Az MLSZ elnöksége olyan NB I-es versenynaptár kidolgozását kérte, amely – az adott körülmények, közöttük a stadionok pályafűtésének megléte mellett – a lehető legrövidebb téli szünetet iktatja be. Ez a gyakorlatban már az induló új szezon esetében is folyamatosabb játékot jelenthet – áll a beszámolóban, amely konkrétumokat nem tartalmaz, a szabályozás részleteit ugyanis az MLSZ elnöksége a következő ülésein véglegesíti.

A szombaton véget ért idényben az utolsó őszi fordulót december 9-én, az első tavaszit pedig február 24-én rendezték. Határozat született arról is, hogy a jövőben az NB II-ben a pro licenc helyett elég lesz az A-licenc megléte a vezetőedzőknek, vagyis bővül azoknak a köre, akik a másodosztályban szerephez juthatnak.

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55