NB I: megsérült a válogatott védő, rehabilitációval kezdi a szezont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.10. 14:39
Az Azerbajdzsán ellen, pénteken játszott 3–3-as találkozón az első félidő után, a szünetben kellett lecserélni, Szalai Attilát, s mára kiderült bokasérülése miatt volt szükség a cserére.

A Mezőkövesd 20 éves védője klubja honlapján árulta el, hogy körülbelül egy hónapos kihagyás vár rá az új idény elején – vagyis ő a felkészülést a július 21-én kezdődő bajnoki szezonra egy négy hétig tartó rehabilitációval kezdi.

„Sajnos nem a legjobban sikerült a mérkőzés, ugyanis a szünetben kétgólos vezetésnél sérülés miatt le kellett jönnöm a pályáról" – mondta Szalai Attila. – „Aláfordult a bokám, így nem tudtam folytatni a játékot. Rosszkor jött ez a sérülés, mert így az alapozást rehabilitációval kezdhetem majd. Az első diagnózisok szerint négy hét kihagyás vár rám, de bízom benne, hogy hamarabb visszatérhetek a pályára."

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
2026.02.01. 14:58

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01

Szalai Attila kölcsönben Lengyelországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.01.27. 10:35

Kiderült, milyen anyagi feltételekkel kerülhet Szczecinbe Szalai Attila – sajtóhír

Légiósok
2026.01.26. 21:05

Szalai Attila a lengyel bajnokságban folytatja – NS-infó

Légiósok
2026.01.26. 12:07
Ezek is érdekelhetik