Jól elvannak – Thury Gábor jegyzete

Futballgazdasági elemzésünket olvasva több tárgyalt témán is megakadhat olvasóink szeme. Az egyik rögtön az, hogy a környező országokból érkező átlagos képességű játékosoknak jobb Magyarországon átlagosnak lenniük, mert az ottani átlaghoz képest nálunk magasabb fizetést kapnak. Valószínűleg ez részben magyarázat arra is, hogy miért lepi el rengeteg légiós az első osztályú bajnokságot. Jó itt lenni, a kluboknak – ezek szerint – van pénzük, ezért sem ösztönzi őket a szövetség fiatalszabálya, ha pedig valaki ezt számon meri kérni, az a válasz, hogy az ifjak nem ütik meg a légiósok szintjét. Ördögi kör, mert van benne igazság, más kérdés, hogy így sosem derül ki, mit is érnek a magyar srácok.

Az viszont kiderül, hogy a nagy átlag jól elvan. Ez már Windecker József esetében is kiderült, amikor az átlagosnak mondható futballista az úgy általában a keresőképes szférában igencsak nem átlagosnak számító kétmillió forintos fizetésre nemet mondott. A név teljesen mindegy, ebből a szempontból kicsit sajnálom is az újpesti játékost, mert az ő neve forrt össze az esettel, holott csak kiragadott példa a sok átlagos labdarúgó aránytalanul magas fizetéssel témakörben.

Az pedig, hogy az átlagnál jobb labdarúgó meg van-e fizetve vagy sem, szintén jó kérdés. Ha arra gondolok, hogy nekik kellene a nemzetközi kupák csoportkörébe húzniuk a csapatukat, akkor az elemzés szerint keveset keresnek. De ez így túl általános. Mert hány spíler kell a csoportkörbe jutáshoz? Egy? Három? Őket fizesse meg a klub? És automatikus lesz a feljutás a főtáblára? A többség közben átlagosan „hegedül”.

A futballban szárnyra kelő összegek kapcsán gyakran kapjuk a demagóg választ, hogy a sportág a szórakoztatóipar része. Nos, rendben, de: meglehet, hogy a hazai foci passzív tábora nagy, ám a helyszíni nézőszámok nem azt mutatják, hogy túl sokan választják a szórakozásnak ezt a fajtáját. Ha erre gondolok, az itthoni futballisták ár-érték aránya túlzó.

Azonban van itt valami: mivel önerőből (utánpótlás) egyelőre megoldhatatlan az előrelépés, a klubok nem mehetnek a régióban versenyképes fizetések alá, mert ekképpen a hazai piac ennyire sem lenne vonzó. Azt se tévesszük szem elől, hogy az álomkategóriába tartozó csoportkör elérése nagyságrendileg nagyobb költségvetést igényelne, s azért ez kockázatos befektetés, mert egyáltalán nem garantálható a megtérülés. Számos felvetés, a megoldásra nincs biztos recept.

Csak egy biztos: a középszer jól elvan.