Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

TÚLSÁGOSAN ÉLÉNKEN él még bennem a magyar férfi jégkorong-válogatott keddi elit vébés diadalának érzelmi utóhatása ahhoz, hogy teljesen tárgyilagosan próbáljak meg visszatekinteni rá, ezért ezzel meg sem próbálkozom. Bizonyos szempontból hasonló a mieink helyzete, mint egy évvel ezelőtt volt, hiszen akkor a csoportmeccsek utolsó napjáig nem lehettünk biztosak benne, meglesz-e a bennmaradás, Svájcnak le kellett hozzá győznie Kazahsztánt. Erdély Csanádék már hazafelé tartottak, amikor kiderült, elég volt a Herningben szerzett három pont. Ezúttal sincs még kőbe vésve, hogy a következő évben is a legjobbak között szerepelhetünk, de mégis, a csapat teljesítménye és eredményessége láttán érzett eufória, ami Dániában valamelyest hiányzott, most teljesen átjár minden érintettet.
Nemcsak azért, mert a papírforma alapján az is csoda lenne, ha közvetlen riválisunk, Nagy-Britannia egyáltalán pontot szerezne a folytatásban, hanem azért is, mert ennek a magyar csapatnak a játékában és mentalitásában még a tavalyinál is jobban benne van, hogy meglepetést szerezzen valamelyik nagyágyúval szemben. Ausztria ellen is nüanszokon csúszott el a dolog, de talán a vasárnapról a srácokban maradó frusztráció és bizonyítási vágy is kellett ahhoz, hogy egy öt nullás győzelem margójára írhassak széljegyzetet. Nehéz most a kelleténél nem optimistábbnak lenni, hiszen – bár papíron még nincs meg, elkiabálni pedig végképp nem szeretnék semmit – nagyon úgy néz ki, egy győzelemmel ismét benn maradhatunk az A-csoportban.

A rend kedvéért mondjuk el, a briteknek két módjuk van arra, hogy megelőzzenek minket: vagy több pontot szereznek a hátralévő mérkőzéseiken (Svájc, Finnország, Lettország és Németország ellen), mint mi, vagy a németeket úgy megverik, hogy hármas holtverseny esetén a gólkülönbség nekik kedvezzen. Mindenkinek saját belátására bízom, hogy eldöntse, melyik a kevésbé valószínű.

Ránk pénteken Németország, szombaton a házigazda, hétfőn az Egyesült Államok, kedden Lettország vár. Nem könnyű menetrend, de ahogy Majoross Gergely fogalmazott, a britek legyőzésével újabb mérföldkőhöz érkeztünk, és nem akarok telhetetlen lenni, de a játékosok és a stáb fogadkozásai alapján nem csak én vagyok az: miért ne lehetne egy világbajnokságon két mérföldkövet is elérni?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!