Felkészülés: négy újonc mutatkozott be a Honvédban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 16:04
Vezetett a Honvéd, a végén mégis meg kellett harcolnia a döntetlenért a Budapest Honvédnak a szlovák élvonalbeli Trencíbn elleni felkészülési mérkőzésen.

Pölöskei Zsolt a 18. percben szerzett vezetést a végig fölényben játszó Honvédnak, de miután nem sikerült növelni a hazai előnyt, a trencséniek a fordulás után egy percen belül fordítottak.

A hazai csapat Tonci Kukoc előkészítése után Danilo találatával egyenlített a 81. percben.

Supka Attila négy újoncot is bevetett a Magyar Futball Akadémia növendékei közül, a második félidőben pályára léphetett Szendrei Norbert, Soltész Dominik, Temesvári Attila és Szabó Péter is, valamennyien először szerepeltek a Honvéd első csapatában.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Trencín (szlovák) 2–2
(1–0)
Bozsik József Stadion
HONVÉD: Horváth A. (Gróf, a szünetben) – Ikenne-King (Szabó P., 80.), Lovric (Temesvári, 78.), Baráth, Kosút (Nagy G., a szünetben) – Kamber, Pölöskei Zs. (Soltész, 68.) – Holender, Tömösvári, Lukács (Szendrei, 62.) – Danilo (Hejreczki, 82.). Vezetőedző: Supka Attila
G: Pölöskei Zs. (18.), Danilo (81.), ill. Azango (52.), Ubbink (53.)

Korábban: Mezőkövesd–Debrecen 1–1

Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52
Ezek is érdekelhetik