NB I: a cseh élvonalba igazolt a Kövesdről távozó kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.29. 19:50
A cseh élvonalbeli MFK Karvinánál folytatja pályafutását a Mezőkövesdről távozó szlovák kapus, Martin Krnác – jelentette be előbbi klub hivatalos honlapján. A rutinos kapuvédő a szezon végéig írt alá.

Martin Krnác korábban szerepelt két pozsonyi csapatban, az élvonalbeli Slovanban és a jelenleg másodosztályú Interben, valamint az MSK Zilinában (Zsolna) is. Tavaly nyáron érkezett Mezőkövesdre, ám az NB I-es klub első csapatában nem jutott játéklehetőséghez (öt bajnokira és két MK-meccsre volt cserekapusként benevezve, de egyszer sem állt be). Nem meglepő, hogy távozott, és már új egyesülete is megvan: az MFK Karviná.

A Karviná 16 fordulót követően a 13. helyen áll a cseh élvonalban. Krnác szerződtetésére az első számú kapus, Martin Berkovec sérülése miatt volt szükség – árulta el a klub honlapján a Karviná sportigazgatója, Lubomír Vik.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Horváth Tamás (Videoton), Matija Katanec(horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Oláh Bálint (Diósgyőr)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Gál Benedek (Ózd, próbajáték), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Delio Alex Ndongmo (kameruni, próbajáték), Fabrice Onana (kameruni, próbajáték), Szalay Alex (Felsőtárkány, próbajáték)
Távozók: Lazar Veszelinovics (szabadon igazolható), Jakub Brasen (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Köböl Máté (szlovákiai, ?), Martin Krnác (szlovák, MFK Karviná – Csehország), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton)
Kölcsönbe távozók: Csirmaz István (Szolnoki MÁV)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Paul Keita (szenegáli), Tomás Majtán (szlovák), Murai Márk (Kazincbarcika)

Legfrissebb hírek

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
4 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
5 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
15 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik