NB I: „Nagyon szép három évet töltöttem a Ferencvárosnál”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.08. 08:47
Tiszteli volt klubját a debreceni Aleksandar Jovanovic, így nem ünnepelte meg látványosan a Ferencváros ellen szerzett gólját – a DVSC boszniai légiósa erről is beszélt a Nemzeti sportnak adott nyilatkozatában.

Megszakadt a Debrecen kilenc bajnoki óta tartó veretlenségi sorozata, szombaton a Ferencváros 2–1-re nyert Herczeg András együttese ellen – ám Aleksandar Jovanovic, a Loki labdarúgója úgy véli, egy pontot szerezhettek volna.

„Nem éreztem a kilencven perc alatt, hogy a Fradi jobb nálunk – mondta a Nemzeti Sportnak a 33 esztendős középpályás. – Nem futballoztunk rosszul, de sajnos a második félidőben két percre kihagyott a figyelmünk, s ezért nagy árat fizettünk. Rosszul reagáltunk a hazaiak első góljára, és nem figyeltünk eléggé a következő szögletnél. Két perc alatt leromboltuk az addigi teljesítményünket, kétgólos hátrányból nem egyszerű pontot menteni. Ennek ellenére nem estünk össze, mentünk előre, ám sajnos csak a szépítésre futotta.”

A vendégek találatát a boszniai labdarúgó szerezte, a 2011 és 2014 között a Ferencvárosban futballozó légiós a 84. percben lőtt közelről Dibusz Dénes kapujába, az ünneplést viszont nem vitte túlzásba.

„Nagyon szép három évet töltöttem a klubnál, és megadtam a tiszteletet azzal, hogy nem ünnepeltem a gólomat. Magamban örültem, de így, hogy a pontszerzés elmaradt, egyébként sincs sok értéke a találatomnak. A Groupama Arénában nem szégyen egy góllal kikapni, azonban bosszant, hogy jó játékkal maradtunk pont nélkül. A történteken nem tudunk változtatni, tovább kell dolgoznunk, mert az utóbbi hetek eredményei alapján elmondhatjuk, jó úton járunk. Legközelebb a Videoton elleni hazai meccsen bizonyíthatunk, s remélem, az a találkozó újabb szép sorozat kezdete lesz.”

NB I, 2017–2018, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 4., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Haladás–Paksi FC 1–2
Sopron, Városi Stadion
Erdős József
1 100
Ferencváros–Debreceni VSC 2–1
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
19 125
Videoton FC–Mezőkövesd 4–0Felcsút, Pancho Aréna Karakó Ferenc
1 347
Vasas FC–Újpest FC 0–1
Dunaújváros, Városi Stadion
Iványi Zoltán
1 500
Diósgyőri VTK–Balmazújváros 1–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
1 968
Bp. Honvéd–Puskás AFC 4–3
Budapest, Bozsik József StadionPintér Csaba
2 105
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
15 perce

A Ferencváros harmadszor is kölcsönadta a szélsőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
15 órája

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
20 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:08