Videoton: „Érezhető volt, hogy mindenki szeretne bizonyítani”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.24. 21:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán a vidi.hu-nak adott interjújában beszélt egyebek mellett a nyári felkészülésről és a máltai Balzan elleni Európa-liga-párharcról is.

Azt szoktam mondani, hogy az edzőmérkőzéseken nem az eredmény, hanem a mutatott játék a fontos, valamint az, hogy erőt gyűjtsön a csapat az éles meccsekre. Emiatt is minden egyes felkészülési időszakban keressük a lehető legerősebb edzőpartnereket – mondta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán. – Úgy gondolom, hogy ezúttal is sikerült jó gárdákkal összecsapni, amiért köszönjük Gergely Péter segítségét. Ezeken a találkozókon pedig jó, stabil játékot láttam a futballistáktól, akik mind nagyon motiváltak voltak. Érezni lehetett, hogy mindenki – legyen fiatal vagy idősebb játékos – nagyon bizonyítani szeretne az új stábnak. Hosszú távon ez mindenképpen jót tesz a klubnak is. Szép dolog, hogy mindegyik meccset megnyertük és gólt sem kaptunk, jót tesz a játékosok önbizalmának, de önmagában ezek az eredmények nem jelentenek sokat. Nem szabad túlértékelni a győzelmeket, majd a tétmérkőzéseken is hasonlóan sikeresen kell szerepelni."Azt szoktam mondani, hogy az edzőmérkőzéseken nem az eredmény, hanem a mutatott játék a fontos, valamint az, hogy erőt gyűjtsön a csapat az éles meccsekre. Emiatt is minden egyes felkészülési időszakban keressük a lehető legerősebb edzőpartnereket – mondta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán. – Úgy gondolom, hogy ezúttal is sikerült jó gárdákkal összecsapni, amiért köszönjük Gergely Péter segítségét. Ezeken a találkozókon pedig jó, stabil játékot láttam a futballistáktól, akik mind nagyon motiváltak voltak. Érezni lehetett, hogy mindenki – legyen fiatal vagy idősebb játékos – nagyon bizonyítani szeretne az új stábnak. Hosszú távon ez mindenképpen jót tesz a klubnak is. Szép dolog, hogy mindegyik meccset megnyertük és gólt sem kaptunk, jót tesz a játékosok önbizalmának, de önmagában ezek az eredmények nem jelentenek sokat. Nem szabad túlértékelni a győzelmeket, majd a tétmérkőzéseken is hasonlóan sikeresen kell szerepelni."

Nagyon komolyan vesszük az ellenfelet és a felkészülést a selejtezőkre, ezt az is mutatja, hogy személyesen tekintettük meg a Balzan Lokomotiv Zagreb elleni edzőmeccsét. Minden edzőmeccset hosszú videoelemzés és az ellenfél kielemzése előzött meg, ebből szerintem minden szurkolónk sejtheti, hogy az első tétmérkőzést mennyire komolyan veszi a csapat. Tiszteljük máltai ellenfelünket, ám természetesen a továbbjutás a cél az első selejtezőkörben" – zárta mondandóját a sportigazgató.

A VIDEOTON FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 8.
Edzőtábor: június 12–21., Szentelek (Stegersbach, Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 15., Gornja Radgona (Szlovénia): Videoton–KF Skënderbeu (albán) 1–0 (Scsepovics)
Június 18., Gyanafalva (Jennersdorf): Videoton–MFK Ruzomberok (Rózsahegy, szlovák) 3–0 (Scsepovics, Lazovics, öngól)
Június 21., Szentelek: Videoton–Inter Zapresic (horvát) 2–0 (Kovács I., Maric – mindkettő 11-esből)
Június 22., Dietersdorf am Gnasbach: Videoton–FK Rosztov (orosz) 1–0 (Scsepovics)
*Június 29., 20.45, Felcsút, El-selejtező, 1. kör: Videoton–Balzan (máltai)
*Július 4., 17.45, Paola, El-selejtező, 1. kör: Balzan (máltai)–Videoton
Július 8., 17.00: Paks–Videoton

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik