FTC: Orosz Pál reagált a Böde távozásáról szóló hírekre

Vágólapra másolva!
2017.06.14. 12:28
null
Böde Dániel a Ferencváros játékosa marad – árulta el Orosz Pál (Fotó: Török Attila)
Böde Dániel a Ferencváros labdarúgója marad, Hajnal Tamással pedig hosszabbítana a klub – mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója.

 

Bőle Lukács, Priskin Tamás, valamint az uruguayi Fernando Gorriarán érkezését már bejelentette a Ferencváros, Orosz Pál az M4 Sport szerdai Sportreggeli műsorában ezt azzal egészítette ki, hogy soroksári kölcsönjátékot követően már az NB II-ben 23 találattal gólkirály Lovrencsics Balázs is tagja az első keretnek, míg Hajnal Tamás szerződéshosszabbításáról most ülnek le tárgyalni.

„Böde Dániel biztosan marad az Üllői úton” – kommentálta, egyben „kacsának” minősítette a válogatott támadó esetleges távozásáról szóló híreket.

A klubvezető a játékoskerettel kapcsolatban elmondta, hogy az még koránt sincs készen, a szakmai stábbal egyeztetve jelenleg is több posztra keresnek labdarúgókat.

„Elöl elég erősek leszünk, azonban a középpályát és a védelmet picit még meg kell erősítenünk” – nyilatkozta Orosz Pál, majd hozzátette: számukra most az a legfontosabb, hogy olyan ütőképes csapatot tudjanak összeállítani az Európa-ligára, amely nem szenved olyan szégyenletes kudarcot, mint a tavalyi volt.

Az előző Bajnokok Ligája idényben a Ferencvárost a selejtező második körében búcsúztatta az albán Partizani Tirana.

„Kaphatunk kedvező ellenfelet az Európa-liga-selejtező első párharcára, de az elmúlt időszak tapasztalataiból kiindulva azt mondom, hogy nekünk minden riválist nagyon komolyan kell vennünk” – utalt a Ferencváros számára június 29-én kezdődő nemzetközi kupaidényre a vezérigazgató.

Azt is elárulta, hogy a Ferencvárosnál „nagyjából tízmillió eurós” (3.06 milliárd forint) költségvetésből gazdálkodhatnak. „Ha a nemzetközi szintet nézzük, akkor ez egy vicces pénz” – mondta Orosz Pál, majd példaként az osztrák Rapid Wient említette, amely az övéknél 2.5-szer nagyobb költségvetéssel rendelkezik.

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
23 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik