DVTK: aláírt az Olaszországból hazatérő fiatal játékos

2017.06.15. 21:17
null
Benczés Miklós és Forgács Dávid a DVTK mezével (Fotó: dvtk.eu)
A Diósgyőr labdarúgócsapata szerződtette az Olaszországból hazatérő Forgács Dávidot – adta hírül csütörtök este a dvtk.eu.


A szegedi születésű, 21 éves hátvéd éveket töltött az Atalanta utánpótlásában, majd kölcsönadták Pisába, legutóbb pedig a harmadosztályú Anconánál szerepelt, melynél 24 bajnokin lépett pályára.

Forgács 2015-ben szerepelt az új-zélandi U20-as világbajnokságon, a magyar csapat első, 5–1-re megnyert meccsén gólt is szerzett Észak-Korea ellen.

„Már korábban is hívott a DVTK, de akkor még élő szerződésem volt Olaszországban, most viszont szabadon igazolhatóként el tudtam fogadni az ajánlatot – mondta a klub honlapjának Forgács Dávid. – Bódog Tamás határozottsága, eltökéltsége meggyőző volt számomra, ezen kívül nagy motivációt jelentett számomra a meglévő, és az alakuló infrastruktúra, valamint a szurkolók lelkesedése. Korábban is követtem a magyarországi eseményeket, de miután elkezdett érdeklődni utánam a DVTK, fokozottan figyeltem, hogyan szerepel a klub. Szeretném, hogy a következő idényben is izgalmas legyen a DVTK számára a bajnokság hajrája, azonban bízom benne, hogy más célokért harcolunk majd.”

„Egy olyan egykori korosztályos válogatott játékjogát sikerült megszerezni, aki a bal oldalon több poszton is képes meghatározó teljesítményt nyújtani – nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. – Gyorsaságát és támadó felfogását védőként is jól tudja kamatoztatni, de szélsőként is bevethető. Régóta figyelemmel kísérjük a pályafutását, tavaly személyesen is tárgyaltunk. Fellépésével meggyőzött, hogy komoly fiatalemberről van szó, azonban akkori klubja túl magas kivásárlási összeget határozott meg. Idén nyáron ez az akadály elhárult, és bár több hazai klub is csábította, nagy örömünkre minket választott. Sok sikert kívánok neki a DVTK-nál!


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Forgács Dávid (Ancona – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bacsa Patrik (Kisvárda), Oláh Bálint (ZTE, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Georges Griffiths (elefántcsontparti, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Makrai Gábor (Puskás Akadémia, ?), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
8 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:10

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23
Ezek is érdekelhetik