FTC: Komolyan kell pályára lépnünk – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 08:31
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a tetemes előny ellenére teljes koncentrációt vár el játékosaitól szerdán a Budafok ellen a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján.

„Az első mérkőzés eredményétől függetlenül komolyan kell pályára lépnünk, teljes koncentrációval – idézi a fradi.hu Thomas Dollt. – Az ilyen mérkőzéseken, mint a szerdai, könnyű sérüléseket összeszedni, ezeket pedig nagyon fontos lenne elkerülni, hiszen még hátravan a Videoton és az Újpest elleni bajnoki, valamint a kupadöntő. Nem akarunk veszíteni a magabiztosságunkból. Természetesen teljesen más lesz ez, mint az első találkozó, mert más a pálya, más a helyszín. Profi szellemben kell pályára lépnünk. A Budafoknak óriási siker, hogy idáig eljutott. Jó karakterük van, remek idényt futnak a harmadosztályban. Az első meccsen talán nem számítottak rá, hogy nyolcat fogunk lőni, de ilyen a futball.”fradi.hu Thomas Dollt. – Az ilyen mérkőzéseken, mint a szerdai, könnyű sérüléseket összeszedni, ezeket pedig nagyon fontos lenne elkerülni, hiszen még hátravan a Videoton és az Újpest elleni bajnoki, valamint a kupadöntő. Nem akarunk veszíteni a magabiztosságunkból. Természetesen teljesen más lesz ez, mint az első találkozó, mert más a pálya, más a helyszín. Profi szellemben kell pályára lépnünk. A Budafoknak óriási siker, hogy idáig eljutott. Jó karakterük van, remek idényt futnak a harmadosztályban. Az első meccsen talán nem számítottak rá, hogy nyolcat fogunk lőni, de ilyen a futball.”

MAGYAR KUPA
Elődöntő, visszavágók – a szerdai program
15.00:
Budafoki MTE (NB III)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés eredménye: 0–8
20.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés eredménye: 0–2

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
45 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
15 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik