MLSZ: komoly összegre számíthat, aki betartja az ajánlásokat

2017.03.21. 22:14
Összhangban a szurkolói kérdőív eredményével, továbbra is minden egyéb bevételnél nagyobb forráshoz juthatnak azok a klubok, amelyek vállalják, hogy – megfogadva a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének ajánlását – elsősorban magyar játékosokat és fiatalokat küldenek a pályára az NB I-ben.

Mint azt a februári, sokak által kitöltött szurkolói kérdőív is igazolta, a labdarúgás stratégiai érdeke, hogy a magyar fiatalok lehetőséget kapjanak a kibontakozásra a hazai professzionális bajnokságokban, ezzel egyben elősegítve azt a folyamatot is, hogy a korosztályos válogatottak játékosai a korábbinál nagyobb rutint, versenygyakorlatot szerezzenek a felnőtt labdarúgásban – olvasható az mlsz.hu-n.

A bajnokság színvonalának fejlesztése mellett a hazai nevelésű, klubhoz kötődő tehetségek szerepeltetése a szurkolói elvárásoknak is megfelel. Éppen ezért a klubok számára elérhető központi bevételekből származó összegeket az eredményesség mellett az befolyásolja elsősorban, hogy pályára küldi-e a szükséges számú és korú fiatal magyar tehetséget a klub, illetve hogy eleget tesz-e azon ajánlásnak is, hogy minél kevesebb külföldi futballistát foglalkoztasson.

Amennyiben egy csapat az U20-as (1997-es vagy fiatalabb) játékosokra vonatkozó szabályozást betartja, illetve vállalja, hogy 33 mérkőzésből legalább 25 esetében csapatában nem szerepel háromnál több külföldi, az egy-egy bajnoki meccs után, pusztán ezen ajánlások betartása miatt mintegy 10 millió forinttal számolhat (a nemzetközi kupák szereplői továbbra is eltérhetnek ettől). Ez az összeg magasabb annál a juttatásnál, mint amely a mérkőzés megnyerése, vagy a bajnoki helyezés után jár, hiszen stratégiai cél, és nem pillanatnyi érdek megvalósulását segíti.

Az MLSZ elnöksége úgy ítéli meg, hogy jó irányba tart a folyamat mind a fiatal tehetségek nagyobb számban való megjelenése, mind a nem kiemelkedő minőséget képviselő külföldi játékosok visszaszorítása esetében.

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55