Felkészülés: az Újpest simán verte NB III-as ellenfelét

2017.03.23. 17:06
Az Újpest labdarúgócsapata a második félidőben szerzett gólokkal 3–0-ra legyőzte az NB III-as Dunaújvárost a két csapat csütörtöki felkészülési mérkőzésén.

Az Újpest a Balajcza – Szűcs K., Heris, Kálnoki-Kis, Mohl – Szankovics, Diarra – Andrics, Cseke, Balogh B. – Lázok összetételű kezdővel vágott neki a Dunaújváros elleni hazai felkészülési meccsnek.Balajcza – Szűcs K., Heris, Kálnoki-Kis, Mohl – Szankovics, Diarra – Andrics, Cseke, Balogh B. – Lázok összetételű kezdővel vágott neki a Dunaújváros elleni hazai felkészülési meccsnek.

Az első félidőben nem esett gól, a másodikban azonban három is: a pihenő után Lázok János váltotta gólra Kylian Hazard passzát, majd a hajrában még kétszer a hálóba talált Nebojsa Vignjevics együttese.

A 80. percben Windecker József vette be a kaput, majd Hazard lőtt bombagólt, így az Újpest 3–0-ra nyert a harmadosztályú Dunaújváros ellen.

AUSTRIA WIEN–GYIRMÓT

A Gyirmót FC Győr, az NB I sereghajtója 2–0-ra kikapott az osztrák Austria Wientől. A 24-szeres bajnok és 27-szeres Osztrák Kupa-győztes együttes az első félidőben Ismael Tajouri révén szerzett vezetést, majd a második játékrészben Lucas Venuto kotort be egy kipattanó labdát, így a Gyirmót 2–0-s vereséget szenvedett Burgenlandban.

MEZŐKÖVESD–BUDAÖRS

Tomiszlav Szivics együttese a Tujvel – Farkas, Hudák, Balogh B., Dinjar – Tóth B., Egerszegi – Orosz, Baracskai, Sós B. – Veszelinovics felállásban kezdett, Baracskai Roland révén pedig vezetést is szerzett a félidő felénél, erre azonban Sajbán Miklós góljával még volt válasza a Budaörsnek.

A hazaiak – Egerszegi Tamást leszámítva – teljes sort cseréltek a szünetben, a második félidőre már így futottak ki: Dombó – Pauljevic, Szeles, Hegedűs D., Vági – Gohér, Egerszegi – Molnár G., Strestík, Kink – Diallo. Újabb gól már csak a hajrában esett, Ulysse Diallo a 81. percben döntött, így a Mezőkövesd 2–1-re legyőzte a Budaörsöt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest–Dunaújváros (NB III) 3–0 (Lázok 48., Windecker 80., K. Hazard 88.)
Austria Wien (osztrák)–Gyirmót FC Győr 2–0 (Tajouri 37., Venuto 60.)
Mezőkövesd–Budaörs (NB II) 2–1 (Baracskai 23., Diallo 81., ill. Sajbán M. 36.)

 

TOVÁBBI NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

MÁRCIUS 22., SZERDA
Ferencváros–Soroksár 3–2(Böde 19., 31., Varga R. 87., ill. Bajzát 25., 27.)

MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK
Austria Wien (osztrák)–Gyirmót FC Győr 2–0 (Tajouri 37., Venuto 60.)
Újpest–Dunaújváros (NB III) 3–0 (Lázok 48., Windecker 80., K. Hazard 88.)
Mezőkövesd–Budaörs (NB II) 2–1 (Baracskai 23., Diallo 81., ill. Sajbán M. 36.)

MÁRCIUS 24., PÉNTEK
11.00: Soproni VSE (NB II)–Haladás
11.30: Ceglédi VSE (NB II)–Paks
13.00: Debreceni VSC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai)
13.00: Diósgyőri VTK–Nyíregyháza (NB II)
14.30, Dunakeszi: Vasas–Cigánd (NB II)

MÁRCIUS 25., SZOMBAT
14.00: Bp. Honvéd–BFC-Siófok (NB II)
15.30: MTK Budapest–FK Szpartak Zlatibor Voda (szerb, I.)
16.00: NK Slaven Belupo (horvát)–Videoton FC

 

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
18 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Új korszak kezdődik a dunaújvárosi utánpótlás-kézilabdában

Kézilabda
2026.09.09. 14:07

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Fegyelmi eljárás indult a mosonmagyaróvári és a dunaújvárosi női kézilabdaklubbal szemben

Kézilabda
2026.08.25. 13:23

A vas és acél csapata – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.24. 23:40

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41