Fagyszünet – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 00:31

„Bár vezetőedzőként nincs nagy múltja…” – mutatja be vezetőedzőjét a DVSC hivatalos honlapja, és itt meg is állhatunk. Természetesen a kérdéssel, hogy jövője vajon van-e? Miközben itt a jelen, amelyre csak azért keresem a jelzőt, mert tisztelem a debreceni futballhagyományokat. Elsőre azt vágnám rá, hogy gyalázatos, méltatlan, szégyenteljes (a nem kívánt törlendő), ám rögtön elnézést kérek a minősítésért, hiszen a „személyzeti politika” nyilván tudatos, átgondolt, körültekintő.

Ennek jegyében tették partra az első csapatnál Kondás Elemért, nem tartották meg a legendás Sándor Tamást, s szavaztak a portugálokra. Akik aligha hiszem, hogy tudták egyáltalán, hol is van Debrecen.

Maradva a honlapnál és a szakmai elöljáróknál, a vezetőedzőként virító Leonel Pontesről már tudjuk, hogy „nincs nagy múltja”, segítői közül Pedro Ilharco „jól ért a játékosok nyelvén”, José Mária Pratas pedig „magas szintű profi eszközökkel dolgozik”.

Ehhez képest a Loki utolsó előtti a tabellán, legutóbbi öt bajnokiján nem lőtt gólt, október vége óta azt sem tudja, mi az, hogy három pont. A Bp. Honvéd ellen szombaton tizennégy játékos próbált meg az egyről a kettőre jutni, kilencen külföldiek… A magyarok közül pedig egy akad, akinek van némi debreceni kötődése, Tőzsér középpályás a városban volt kamasz. Történik mindez olyan történelmi településen, ahol a lokálpatriotizmus szinte tapintható.

Pontes mester dicséretes módon igyekszik beilleszkedni a magyar közegbe, a magyarázkodás már eléggé jól megy neki. Érvei még nem tökéletesek, hiszen folyamatosan arról beszél, hogy ő és csapata „az építkezés” fázisában van. Arról nem esik szó, hogy mit is építenek egyáltalán, a látvány mindenesetre leginkább az építőiparban kemény teleken szokásos fagyszünetre emlékeztet, mozgás alig, semmi teljesítmény. A portugál különítmény augusztus óta tologatja a téglákat, s úgy látszik, Kőműves Kelemen adja a szakmai hátteret („Amit estig raktak, leomlott reggelre…”), nem éppen futballszakember.

És a történet sem valami szívderítő.

 

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.08.09. 07:13
Ezek is érdekelhetik