NB I: „Sanyi nélkül jelenleg nincs MTK” – reagáltak a klubtól

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 14:16
null
Torghelle nem lesz Juhász csapattársa (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest klubigazgatója, Domonyai László a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Videotonnál képbe kerülő Torghelle Sándor nagyon fontos játékosa a klubnak, így nem megy sehová, bár valóban volt iránta érdeklődés.

 

Korábban beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport Online több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy az NB I-ben listavezető Videoton FC labdarúgócsapata szerződtetné az MTK 34 éves, 42-szeres válogatott csatárát, Torghelle Sándort.

A válasz hamar megérkezett a kék-fehérek részéről: az MTK klubigazgatója, Domonyai László elmondta, nem válnak meg a csatártól.

„Az MTK kerete véglegesnek tekinthető, sem érkező, sem távozó nem várható. A célunk az volt, hogy a tavaszi szezonban rendelkezésre álló keret minél előbb kialakuljon, hogy minél több idejük legyen a játékosoknak összeszokni. Ami Torghellét illeti: nagyon fontos játékos, Sanyi nélkül jelenleg nincs MTK, így nem megy sehová” – mondta Domonyai az MTK keddi felkészülési mérkőzésén, amelyen Torghelle is pályára lépett.

A klub a honlapján is közölt egy idézetet Domonyai Lászlótól, amelyben a klubvezető megerősítette az NSO értesülését.

„Torghelle Sándorral kapcsolatban valóban érkezett hozzánk egy komoly megkeresés, ám azonnal nyilvánvalóvá tettük, hogy játékosunk nem eladó. Sándor nagy értéke a klubnak, hosszabb távon számolunk vele, és már évekkel ezelőtt megállapodtunk, hogy pályafutása befejeztével sportszakemberként is számítunk rá. Sanyinak edzői és sportvezetői képzettsége is van, ezért az MTK Budapest és Torghelle Sándor kapcsolata csak hosszú években mérhető. A tavaszi szezonban Torghelle Sándor góljaira számít az MTK” – áll a közleményben.

Legfrissebb hírek

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 11:33

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30
Ezek is érdekelhetik