Honvéd: aláírt a korábbi válogatott játékos – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.12. 08:01
null
Laczkó Zsolt tavasszal a kispestiek játékosa lesz (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben második helyen telelő Budapest Honvéd hivatalos honlapján bejelentette Laczkó Zsolt érkezését. A 22-szeres válogatott játékos fél évre kölcsönbe érkezik a Pakstól. Az idény végén a kispesti klubnak opciós joga van megvásárolni Laczkó játékjogát.

 

„Szükség volt a védelem erősítésre, a Paksról érkező Laczkó Zsolttal a hátsó alakzat is komplettebb lett” – nyilatkozta a Bp. Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi a Nemzeti Sportnak.

A 30 esztendős futballista – aki balhátvédként és balszélsőként is bevethető – tavaly nyáron szerződött Paksra, ahol az ősszel tizenegy NB I-es bajnokin csupán 374 percet töltött a pályán (négyszer volt kezdő), illetve egy Magyar Kupa-találkozón játszott.

Laczkó Zsolt a Honvéd első téli szerzeménye. A szegedi születésű játékos Magyarországon profiként korábban a Ferencvárosban, a Vasasban, a DVSC-ben, a Kecskeméti TE-ben és a Békéscsabában is szerepelt, külföldön pedig az Olympiakosz, a Levadiakosz, a Leicester City, a Sampdoria, a Vicenza és a Padova futballistája volt.

Laczkó 2013 szeptemberében húzta magára legutóbb a címeres mezt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Laczkó Zsolt (Paks)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Villám Balázs (ZTE, próbajáték)
Távozók: Botka Endre (Ferencváros), Nagy Sándor (ukrajnai, szabadon igazolható, lejárt a szerződése), Prosser Dániel (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Gazdag Dániel (Videoton), Hidi Patrik (Puskás Akadémia; Messina – Olaszország)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08