FTC: két külföldit szemeltek ki Ramírez helyére – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.06. 13:57
Az ulloi129.hu értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencváros két külföldi játékost szemelt ki az Oroszországba távozó Cristian Ramírez helyére.

A szurkolói portál úgy tudja, hogy a vezetőség két fiatal futballistát szemelt ki az ecuadori balhátvéd pótlására. Egyikükről annyit tudni, hogy Németországban játszik és már a Bundesligában is pályára lépett – ez az információ egybecseng a Nemzeti Sport Online korábbi értesülésével, mely szerint német labdarúgó érkezhet az Üllői útra.a Nemzeti Sport Online korábbi értesülésével, mely szerint német labdarúgó érkezhet az Üllői útra.

A másik kiszemelt balkáni ország utánpótlás-válogatottja, akit hazájában nagy tehetségnek tartanak.

Az FTC-t már többször is kerestük az elmúlt hetekben átigazolási hírekkel kapcsolatban, de a klub „zuhanyhíradós híreket” nem kommentál, átigazolással kapcsolatos híreket a hivatalos honlapján közöl.

A Ferencváros pénteken kezdi meg a felkészülést az NB I tavaszi idényére.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bognár István (DVTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Csilus Ádám (Soroksár – kölcsönből vissza?), Holczer Ádám (Soroksár – kölcsönből vissza?), Jahmir Hyka (albán, Luzern – Svájc), Kovács István (Videoton), Lovrencsics Balázs (Soroksár – kölcsönből vissza?), Silye Erik (Soroksár – kölcsönből vissza?)
Távozók: Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Busai Attila (DVTK), Jova Levente, Pintér Ádám, Florian Trinks (német)

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
12 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
18 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
13 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06
Ezek is érdekelhetik