DVTK: a leggyorsabb játékos távozott – szomorúan

Vágólapra másolva!
2017.01.24. 08:58
null
Bacsa Patrik klubot és osztályt is váltott (Fotó: Földi D. Attila, archív)
Mint arról hétfőn beszámoltunk, a DVTK támadója, Bacsa Patrik kölcsönben az NB II-es Kisvárdánál folytatja a pályafutását. A támadó kissé szomorúan beszélt a Nemzeti Sportnak a váltásról.

 

A miskolci születésű Bacsa Patrik klubváltása kapcsán még a DVTK utánpótlásban eltöltött időszakot is felidézte.

„Mindennap azért edzettem, hogy bemutatkozzam a Diósgyőr felnőttcsapatában – mindig ebben a klubban akartam játszani, úgy terveztem, csak akkor intek neki búcsút, ha külföldre szerződhetek” – nyilatkozta Bacsa, aki a 2009–2010-es szezonban debütált az NB I-ben a DVTK-ban. Azt követően fokozatosan alapemberré vált, 145 bajnoki meccsen 24 gólt szerzett az élvonalban, viszont a jelenlegi szezonban már csak nyolcszor volt kezdő.

„Biztosan megvolt az oka annak, hogy kevesebb lehetőséget kaptam – tért rá erre az idényre a támadó. – Mindig is elfogadtam az edzőim döntéseit, próbáltam olyankor még több munkát beletenni a felkészülésbe. Sohasem tartottak istenáldotta tehetségnek, a munka vitt előre, úgyhogy ha történetesen nem kezdtem, bevágtam magam a konditerembe, és futottam, bicikliztem, erősítettem késő estig. Ezúttal sem volt másként, ennek is köszönhetően az őszi hajrában három mérkőzésen újra kezdő lehettem, ráadásul mindhármat megnyertük.”

„A gyorsaságom nem kopott meg miatta, a teszteken továbbra is a csapat leggyorsabbjának bizonyultam. A Diósgyőrt szerettem volna bennmaradáshoz segíteni, az viszont jó, hogy egy nagy célokért küzdő klubhoz kerültem kölcsönbe” – tette hozzá a kisvárdai kölcsönjáték kapcsán Bacsa.

BACSA PATRIK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚBAN BŐVEBBEN IS BESZÉL KLUBVÁLTÁSÁRÓL, A DVTK ŐSZI SZEZONJÁRÓL.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bényei Balázs (Békéscsaba), Pekár László (Puskás Akadémia FC)
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Bacsa Patrik (Kisvárda)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Griffiths (elefántcsontparti), Németh Milán

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:54

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:26

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik