NS: kiderül, mi van Nikolics ujján; a Bundesligában jó magyarnak lenni – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.07. 22:59
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• Keddi számunkból megtudhatják, mi van Nikolics Nemanja ujján, és hogy miben maradt Bernd Storcckal. Sőt, Zombori Andrásnak azt is elmondta, hogy miért bánja igazán, hogy az Andorra elleni vasárnapi összecsapásról lemarad.
• Keddi számunkból megtudhatják, mi van Nikolics Nemanja ujján, és hogy miben maradt Bernd Storcckal. Sőt, Zombori Andrásnak azt is elmondta, hogy miért bánja igazán, hogy az Andorra elleni vasárnapi összecsapásról lemarad.

Bernd Storckkal is beszélgettünk, aki igencsak óvatos duhajjá vált mostanában, legalábbis az, hogy az Andorra elleni találkozó előtt óvatosságra int, nem elsősorban túlzott magabiztosságról árulkodik. Bese Barnabás pedig arról besél, hogy megpróbálja felhívni magára a kapitány figyelmét.

• Egy kicsit még foglalkozunk az NB I magunk mögött hagyott 15. fordulójával is: szokásos Ficak rovatában szakértőnk, Bognár György a csatárok remekléséről elmélkedik, na meg bemutatjuk a forduló válogatottját is.

Lőw Zsolt is amondó, jó most magyarnak lenni a Bundesligában, legalábbis edzőnek bizonyosan, hiszen vezető- és másodedzői posztból csak 36 van az egész német bajnokságban, és ezek közül kettőt is magyar szakemberek töltenek be – ők pedig eddig élnek is a lehetőséggel Dárdai Pállal, hiszen mindkettejük csapata, a Leipzig és a Hertha is a legjobb négy között tanyázik.

• Hat év alatt nagyon mélyre süllyedt az Internazionale: Csillag Péter elemzésében annak jár utána, hogyan lett távol-keleti machinátorok martaléka a nagy múltú együttes.

• Mivel kedd van, lassan már hagyomány csapatsportágaink idegenlégiósainak heti kalandjait összefoglaló oldalunk is: a teljes statisztikai táblázat mellett most az is kiderül, hogy kerül egy magyar röplabdázó Dél-Koreába (és hogy mi a helyzet arrafelé az akár csak egy hónappal idősebbek tiszteletével).

Courtney Vandersloot, illetve hétfőtől Vandersloot Courtney a magyar női kosárlabda-válogatott új kulcsembere, és a honosított amerikai máris elmesélte lapunknak, mire számít választott hazájában és annak válogatottjában.

Ezen a kedden a Kihívás mellékletünk a soros a szabadidősportok szerelmeseinek, és azoknak is, akik csak mozognának, de még nem vették rá a bátorságot: elmondjuk, hogyan érdemes hódeszkára kapni, hogy mit tegyünk, ha a zimankóban nincs kedvünk futni, és hogy hogyan edzhetünk vízben.

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
17 perce

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
18 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
21 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57
Ezek is érdekelhetik