A szezonban másodszor is egy gól döntött a Haladás javára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 15:15
null
A Haladás megint nyerni tudott a DVSC ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában a Haladás egygólos győzelmet aratott a Debrecen felett csakúgy, mint a két csapat korábbi találkozóján. Az egyetlen gólt Sjoerd Ars szerezte Rácz Barnabás szögletét követően, fejjel. A fiatal Haladás-kapus, Gyurján Márton remekül helytállt, többször is bravúrral védett.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

HALADÁS–DVSC 1–0 (S. Ars 53.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A bajnokság két középcsapata találkozott egymással az NB I 17. fordulójában – a Haladás a hatodik, a DVSC a nyolcadik helyről várta az összecsapást, ráadásul a legutóbbi öt fordulóban mindkét csapat csak egyszer tudta győztesként elhagyni a pályát – megvolt tehát a motiváció.

Csak nehezen jutottak a küzdő felek a kapuig, az első néhány perc tétlensége után azonban több lehetőség is adódott, főleg a Loki-játékosok előtt: Szakály Péter és Ioan-Constantin Filip is nagy esélyt szalasztott el. Támadásokat a Haladás is vezetett, a nagyobb helyzeteket azonban a vendégek dolgozták ki. Gól az első játékrészben nem született – csakúgy, mint az NB I többi, ezzel párhuzamosan futó mérkőzésén – az akarat, a küzdés azonban látható volt a futballistákon.

A második negyvenöt perc pedig meghozta a várva várt találatot: Rácz Barnabás szögletéből védőjét lehagyva Sjoerd Ars fejelt szép gólt – 1–0!

Több helyzete is volt az egyenlítésért támadó Lokinak, azonban a hazaiak védelme, illetve harmadik számú kapusa, a sérülések miatt lehetőséget kapó 21 éves Gyurján Márton több alkalommal is menteni tudott.

A DVSC akárhogy próbálkozott, nem tudta begyötörni az egy pontot jelentő gólt, így a Haladás az idegenbeli 1–0 után soproni, átmeneti otthonában is egy találattal múlta felül a hajdúságiakat.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 17 9 4 4 27–17 +10 31
2. Ferencvárosi TC 17 8 5 4 33–24 +9 29
3. Budapest Honvéd 17 8 4 5 27–17 +10 28
4. Videoton FC 16 8 3 5 35–18 +17 27
5. Szombathelyi Haladás 17 7 4 6 20–20 0 25
6. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 6 5 19–21 –2 24
7. Újpest FC 17 5 8 4 27–25 +2 23
8. Debreceni VSC 17 5 5 7 20–23 –3 20
9. Diósgyőri VTK 17 5 3 9 23–33 –10 18
10. MTK Budapest 16 4 6 6 10–17 –7 18
11. Paksi FC 17 3 8 6 15–23 –8 17
12. Gyirmót FC Győr 17 3 4 10 8–26 –18 13

 

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
6 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11
Ezek is érdekelhetik