DVSC: Feszült volt a légkör, hiányzott a tűz – Kondás a távozásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 09:19
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC korábbi vezetőedzője a haon.hu-nak mesélt a piros-fehérektől való távozása hátteréről, s elmondta, készen áll arra, hogy ismét munkát vállaljon.

Kondás Elemér július végén mondott le vezetőedzői tisztségéről a Debrecennél a csapat sorozatos gyenge szereplése miatt. Az 53 éves szakember elmondta, miért döntött a távozás mellett.Kondás Elemér július végén mondott le vezetőedzői tisztségéről a Debrecennél a csapat sorozatos gyenge szereplése miatt. Az 53 éves szakember elmondta, miért döntött a távozás mellett.

„Sem a pályán, sem azon kívül nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna. A csapatban sem láttam azt a tüzet, amelyet korábban olyankor, amikor gyengébben ment a futball, és hullámvölgybe kerültünk – idézi a haon.hu a trénert. – Korábban éreztem az erőt a gárdában, és tudtam, képesek vagyunk kilábalni a gödörből, de most ezt nem éreztem. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy feszült volt a légkör a csapat körül, ezért úgy gondoltam, ha jön egy új edző, akkor megnyugszanak a kedélyek, és a társaság jobban teljesít majd.”

Kondás azt is elárulta, a DVSC-től nem keresték meg semmilyen lehetőséggel, noha 15 évig dolgozott a klubnál.

„Nincs kapcsolatom a Debrecennel, semmilyen ajánlatot sem kaptam a vezetőségtől.”

Amikor a piros-fehérek jelenlegi szerepléséről kérdezték, Kondás csak annyit mondott, már nem ő a csapat trénere, így nem az ő feladata értékelni. A szakember hozzátette, készen áll, hogy ismét vezetőedzőként dolgozzon.

„Képzem magam, a környéken minden mérkőzést megtekintek, legyen az első, másodosztályú, NB III-as vagy utánpótlás-mérkőzés. A Loki minden összecsapásán ott vagyok, figyelemmel kísérem a korosztályos csapatokat is. Természetesen várom a következő megkeresést, remélem, hogy hamarosan megadatik. Negyvenegy esztendőt töltöttem a labdarúgásban, szeretnék a sportágban dolgozni a jövőben is.”

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:28

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik