Videoton: szerződést hosszabbít a védő, aláírt 2019-ig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.13. 16:57
null
Szolnoki Roland 2019-ig elkötelezte magát nevelőklubjához (Fotó: vidi.hu)
A Videoton FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy Szolnoki Roland meghosszabbította a klubbal 2017 nyarán lejáró szerződését.

Az eddig 105 NB I-es mérkőzést játszó szélsőhátvéd új szerződése 2019 nyaráig szól.

„Nagyon boldog vagyok, hogy nevelőklubom a jövőben is számít rám, természetesen örömmel írtam alá a szerződéshosszabbítást, hiszen nagyon sokat jelent nekem ez a klub. A Videoton FC évek óta az ország legjobb klubja, minden évben a bajnoki címért küzdhetünk, és rendszeresen szerepelhetünk a nemzetközi porondon is. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen viszonylag fiatalon már szinte valamennyi magyarországi címet megnyertem a Vidivel, egyedül a Magyar Kupa serleg hiányzik, de remélem, a mostani szezon végén már azt is a magasba emelhetjük a csapattársakkal. Tényleg minden ehhez a klubhoz köt, kölyökként játszottam az első élvonalbeli meccsemet itt, ma pedig már apuka vagyok, és bízom benne, hogy egyszer majd a fiam az örökömbe lép itt, a Vidiben" – nyilatkozta Szolnoki a vidi.hu-nak.

„Külön örülök, hogy Szolnoki Roland szezon végén lejáró szerződését már most sikerült két évvel meghosszabbítanunk, hiszen saját nevelésű, a Vidihez ezer szállal kötődő játékosról van szó, akit a szurkolók és a csapattársak is elismernek és szeretnek. Több poszton is képes magas szinten játszani, hozzáállása és edzésmunkája pedig példamutató, attól függetlenül, hogy a hétvégén a kezdőcsapatba jelöli-e a stáb, vagy nem" – kommentált Kovács Zoltán sportigazgató.

A védősor jobb és bal oldalán is bevethető Szolnoki 14 mérkőzésen 1290 percnyi játéklehetőséget kapott a 2016–2017-es szezonban a fehérváriaknál.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25