MTK–Sporting: ingyen jöttek a portugálok; lesz még magyar játékosuk?

CS. P.CS. P.
2016.10.14. 09:41
null
A Sporting elnöke szerint örömmel jöttek Budapestre <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Sajnálja Bruno de Carvalho, a Sporting első embere, hogy sok játékosuk otthon maradt, de az MTK stadionavatójának közönségét azzal vigasztalta, hogy a Lisszabonban hagyott Jorge Jesus vezetőedző helyett isteni helyettest talált Joao de Deus személyében.

– Igaz, hogy ingyen vállalták a budapesti fellépést?
– Nem kaptunk semmi pénzt. Örömmel jöttünk, tisztában vagyunk az alkalom jelentőségével, a stadionavatóval igyekszünk szorosabbra fűzni a két egyesület kapcsolatát – mondta Bruno de Carvalho, a Sporting elnöke.

– Rögtön igent mondtak a meghívásra?
– A Sportingot és az MTK-t az 1964-es KEK-döntő révén fontos sporttörténeti szál köti össze. Megtiszteltetés számunkra, hogy eljöhettünk, és részesei lehetünk a magyar klub életének.

– A Sporting elleni mérkőzés bejelentésekor az MTK úgy hirdette meg az eseményt, hogy a szurkolók a portugál klub legerősebb csapatát láthatják. Ehhez képest az első számú keretből alig érkezett játékos.
– Mindannyiunk számára balszerencsésen alakult, hogy ugyanarra a napra esett két mérkőzésünk, az MTK elleni stadionavató és a Famalicao elleni kupatalálkozó. Nem számoltunk azzal, hogy éppen erre a napra sorsolják a kupamérkőzésünket. Igyekeztünk mindkét feladatot komolyan venni, így mindkét helyen erős csapatot küldtünk harcba.

– Forró nyárként írt a portugál sajtó a tavalyiról, amely során Jorge Jesust átültették a Benfica kispadjáról a Sportingéra. Sokan állítják, a riválistól szerzett szakember a klubot újra a portugál futball csúcsára emelheti.
– Hihetetlenül erősek az edzőink... Szerintem nincs a világon még egy olyan klub, mint a miénk: csütörtökön a Famalicao elleni mérkőzésen Jézus, az MTK ellenin Isten ült a kispadon, legalábbis a nevek alapján. Jorge Jesus vezetőedző helyett Joao de Deus segédedző kísérte el a csapatot Budapestre.

Ha arra is kíváncsi, mit vár csapatától a BL-ben, melyik magyar Sporting-játékosra emlékszik gyerekkorából, hogyan vélekedik a tehetséggyár utánpótlás-akadémiáról, keresse a Nemzeti Sport pénteki számát, amelyet már digitális formában is elérhet!

S hogy van-e játékosmegfigyelője a klubnak Magyarországon is?

„Mindenütt nyitott szemmel járunk, a magyar csapatokat is nézzük, az MTK különösen közel áll a szívünkhöz. Valami azt súgja, lesz még a Sportingnak magyar játékosa.”

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Palasics védései is kellettek a Melsungen sikeréhez a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.10. 22:38

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Sallaiék hiába vezettek, vereséggel kezdték a BL-idényt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:02

Dán válogatott középpályással erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.11. 15:17

Jorge Jesus: Cristiano Ronaldo számomra sosem lesz probléma forrása

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:21