NS: Elek Ákos már nem is emlékszik; Djuricint csak az zavarja – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.30. 23:32
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:
♦ Önök mikor hagyták el győztes csapat tagjaként a pályát legutóbb? Ha emlékeznek rá, máris jobb helyzetben vannak, mint Elek Ákos, mert az NB I-ben sereghajtó DVTK középpályása már nem is emlékszik, mikor nyertek legutóbb. Szerencsére most a válogatottban készül, és mint Borbola Bencének elmondta, bízik benne, hogy Svájc ellen, jövő pénteken végre megérezheti a győzelem ízét. (Ugye, milyen szép kifejezés!)

♦ A jövő elkezdődött, szokták mondani, és ha szerencsénk van, valóban: a mostani U17-es labdarúgó-válogatott jó néhány esztendeje a legtehetségesebb évjárat, amelynek tagjai közül sokan már most külföldön pallérozódnak. (Ugye, milyen szép kifejezés!) Somogyi Zsolt megnézte a kölykök csákvári Európa-bajnoki selejtezőjét, látta mindezt, és hitt.

Marco Djuricin, a Ferencváros gólvágója egy iskolába járt Muhamed Besiccsel, egy csapatban futballozott Dárdai Pállal, és nem a saját góljait számolja, hanem azt, hogy Böde Dániellel közösen mennyit szereznek. Csak az zavarja kicsit, hogy az FTC ellen a legtöbb csapat kontrajátékra rendezkedik be. (Ugye, milyen szép kifejezés!)

♦ Kispesten van ok a bizakodásra, legalábbis Pietsch Tibor elemzése szerint: a piros-feketék nem csupán beszélnek az utánpótlás-nevelés fontosságáról, hanem Marco Rossi bátran a mélyvízbe dobja a fiatalokat. (Ugye, milyen szép kifejezés!)

♦ A Hertha ötvenesztendős kapusedzője, az egykori válogatott kapus, Petry Zsolt a futballnak köszönheti a tartást, a céltudatosságot, és hogy megtanulta leküzdeni a fájdalmat. És csak azt kéri a játékosoktól, nyerjék meg a kedvéért a Hamburg elleni hétvégi bajnokit – ha sikerülne, a Dortmund elleni találkozón már nem nyomná a vállukat az eredménykényszer terhe. (Ugye, milyen szép kifejezés!)

♦ Szombaton megkezdődik a női vízilabda-bajnokság is, amelyet szokásos nagy beharangozónkkal várunk: kiderül, ki lesz szerintünk az év felfedezettje, visszatérője és csalódása, és melyik csapat emelheti majd magasba a bajnoki trófeát. (Ugye, milyen szép kifejezés!)

♦ Szombat lévén Hosszabbítás mellékletünk jön: folytatjuk Szilágyi Áron életpályáját felelevenítő sorozatunkat, Kapás Boglárka arról is beszél, milyen érzés, hogy egyszerre példakép és ügyeletes szépség, és megvonjuk az NB I első 11 fordulójának gyorsmérlegét is.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40