Újpest: Óriási nyomás van a fiataljainkon – Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.13. 10:34
Nebojsa Vignjevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője elégedett a csapat felkészülésével és úgy véli, készen állnak a 2016–2017-es szezonra.

„Alapvetően két részre bontanám a felkészülést – idézi a lila-fehér klub honlapja Nebojsa Vignjevicset, az Újpest vezetőedzőjét. – Az itthoni edzések alatt is keményen dolgoztak a játékosaim, mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legjobb formába lendüljenek. Napi két tréninget tartottunk a csapatnak az első hetekben, hogy a játékosok visszanyerjék a nyári pihenő után az erőnlétüket. A fizikai foglalkozások mellett a taktikai képzésre is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy minél sokoldalúbb legyen a csapat játéka. Több fiatal futballistát is beépítettünk az utánpótlásból a felnőttekhez, szerencsére a tapasztaltabb focistáink sokat segítettek a beilleszkedésben.”Nebojsa Vignjevicset, az Újpest vezetőedzőjét. – Az itthoni edzések alatt is keményen dolgoztak a játékosaim, mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legjobb formába lendüljenek. Napi két tréninget tartottunk a csapatnak az első hetekben, hogy a játékosok visszanyerjék a nyári pihenő után az erőnlétüket. A fizikai foglalkozások mellett a taktikai képzésre is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy minél sokoldalúbb legyen a csapat játéka. Több fiatal futballistát is beépítettünk az utánpótlásból a felnőttekhez, szerencsére a tapasztaltabb focistáink sokat segítettek a beilleszkedésben.”

„Az ausztriai edzőtábor nagyon jól sikerült, gyönyörű helyen voltunk, a szállás, az ellátás és a pályák minősége is kifogástalan volt. Három barátságos mérkőzést játszottunk kint, mindegyik találkozón jól teljesítettünk, elégedett voltam a látottakkal. Összességében remek felkészülési időszakot tudhatunk magunk mögött, készen állunk a 2016–2017-es szezonra.”

A szakember a fiatalok beépítésével kapcsolatban is elmondta véleményét.

„Külön edzéseket tartottunk, amelyeken kifejezetten arra fókuszáltunk, hogy minél hamarabb integrálódjanak a felnőtt keretbe. Ezen felül fontos megérteni azt, hogy egy Újpest-játékoson mindig nagy a nyomás, mert ez az ország egyik legpatinásabb klubja, amelyet tisztelet és megbecsülés övez. A fiataloknak ezzel a teherrel is meg kellett birkózniuk, hogy ne nyomja őket agyon az ebből fakadó nyomás. Úgy gondolom, hogy ezen a problémán is sikeresen dolgoztunk, és ezt már nem teherként, hanem motivációként élik meg a fiatalok.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
A FIFA ÁTIGAZOLÁSI EMBARGÓVAL SÚJTOTTA AZ ÚJPESTET!
Emiatt egyelőre kérdéses, hogy a jelzett átigazolások megvalósulhatnak-e.

Részletek itt!»

Érkezők:
Cseke Benjámin
(MTK, kölcsön után végleg), Nagy Tibor (MTK, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Szigetszentmiklós), Tóth Patrik (Budaörs)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Pávkovics Bence
Kiszemeltek: Novothny Soma (Napoli – Olaszország, legutóbb DVTK – kölcsönben)
Távozók: Filkor Attila (lejárt a szerződése), Kabát Péter (visszavonult) Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lencse László (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Tóth Patrik

 

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
4 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
9 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
14 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00