Honvéd: egy középpályás és egy támadó is távozott a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.13. 09:09
Az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott Erdélyi Lászlóval, utánpótlás válogatott támadójával.

Mint azt a honvedfc.hu írja, két játékos távozik a piros-feketéktől: a 23 éves, ötszörös U19-es magyar válogatott Erdélyi Lászlóval közös megegyezéssel szerződést bontottak, míg a 20 esztendős Mátyás Zsolt a Vác FC-ben folytatja pályafutását – őt egy évre adta kölcsön a klub.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Gróf Dávid (Csákvár), Hajdú Ádám (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Gergely (Wolfsburg II – Németország), Koszta Márk (Kisvárda), Tóth Barna (Vác), Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Christian Derflinger (osztrák, szabadon igazolhat, legutóbb Grödig – Ausztria), Davide Lanzafame (olasz, Novara Calcio – Olaszország), Póti Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb: Szigetszentmiklós)
Távozók: Alekszandar Ignjatovics (szerb, szabadon igazolható), Jelena Richárd (Paks, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Paks, szabadon igazolhatóként), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Szilágyi Lóránd (szabadon igazolható), Souleymane Youla (guineai, Indy Eleven – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként), Erdélyi László (magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Mátyás Zsolt (Vác FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Botka Endre (érdeklődnek iránta: DVSC), Vernes Richárd

 

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
20 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
21 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25