DVTK: a jövő héten kezdenek, egy erős ellenfél már van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 17:56
A DVTK NB I-es labdarúgócsapata június 8-án, szerdán kezdi a felkészülést, később Bükfürdőn edzőtáborozik, és a felkészülés során megmérkőzik többek között az izraeli bajnokság bronzérmesével, a Beitarral.

„A felkészülés június 8-án kezdődik, délután három órakor kell megjelenniük a játékosoknak az edzőközpont új épületében – idézi a diósgyőriek hivatalos honlapja Molnár Ákos technikai vezetőt. – Napi két edzéssel készül majd a csapat, emellett hét felkészülési találkozót játszik. Folyamatosan egyeztetünk az ellenfelekkel, lassan mindegyik találkozónak megvan a pontos kezdési időpontja, a hazai mérkőzéseket a tervek szerint a Diósgyőri Stadionban rendezzük.”Molnár Ákos technikai vezetőt. – Napi két edzéssel készül majd a csapat, emellett hét felkészülési találkozót játszik. Folyamatosan egyeztetünk az ellenfelekkel, lassan mindegyik találkozónak megvan a pontos kezdési időpontja, a hazai mérkőzéseket a tervek szerint a Diósgyőri Stadionban rendezzük.”

Szokás szerint az idén is Bükfürdőre utazik a DVTK nyári edzőtáborba, ahol erős, első osztályú ellenfelekkel kíván megmérkőzni.

„Az izraeli bronzérmes Beitar Jeruzsálemmel biztosan játszunk, velük aláírtuk a szerződést, már csak a helyszínben és a kezdési időpontban kell megállapodni. Egy ukrán első osztályú klub lesz a másik ellenfél, amint ezt is véglegesítjük, nyilvánosságra hozzuk a nevét, miként a harmadik ellenfélét is.”

Az NB I 2016–2017-es idénye július 16-án kezdődik.

A DVTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Június 8., 15.00: az első edzés
Június 17., 17.00: DVTK–Bp. Honvéd
Június 20–30.: edzőtábor, Bükfürdő)
Június 21.: Beitar Jeruzsálem (izraeli)–DVTK
Június 24/25.: felkészülési mérkőzés
Június 29.: felkészülési mérkőzés
Július 2., Miskolc: DVTK–MSK Rimavská Sobota (szlovák II.)
Július 6., 17.00, Eperjes: Tatran Presov (szlovák II.) –DVTK
Július 9., 18:00, Miskolc: DVTK–Lokomotíva Kosice (szlovák II.)

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:36

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06
Ezek is érdekelhetik