DVTK: Nem titok, szeretnék még külföldön játszani – Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.22. 10:07
A télen Kínából szerződött a Diósgyőri VTK-hoz Elek Ákos, aki hétszer lépett pályára a tavasszal az NB I-ben, s legutóbb a Haladás elleni bajnokin két gólt szerzett. A válogatott középpályás remekül érzi magát Miskolcon, de nem tagadja, hogy szívesen állna ismét légiósnak.

„Az eddigi tavaszi mérkőzéseinken sokszor jól játszottunk. Akkor is igaz ez, ha az eredmény nem mindig ezt igazolta – mondta Elek Ákos a DVTK hivatalos honlapjának. – Erre a tavaszra nem azt a célt tűztük ki, hogy előre felé lépkedjünk, mert nagy lemaradásunk volt. Felesleges ezzel foglalkoznunk. Ami fontos, hogy olyan alapot tegyünk le ebben a félévben, aminek köszönhetően a következő szezonban reálisan lehessen arról beszélni, hogy újra Európa a cél a Diósgyőr számára. Bízom benne, hogy ezen az úton megyünk tovább.”

„Korábban is nyilatkoztam, hogy nekem Diósgyőrben nem kell a beilleszkedéssel foglalkoznom. Itt mindent megadnak nekem, amire szükségem van, hogy a lehető legjobb állapotban legyek. Kínában nem voltam ennyire jó állapotban, bár nyilván a sok utazás is rengeteget kivett belőlem. A DVTK-nál odafigyelnek rám, meghallgatnak, ha valamilyen problémám van, rögtön azon gondolkodnak a stábtagok, hogyan tudnának segíteni. Vagyok már annyira rutinos, hogy tudom, nekem mire van szükségem, mi kell ahhoz, hogy jó formában legyek, hogy jól futballozzak. Elégedett vagyok a helyzetemmel.”

„Nem titok, hogy szeretnék még külföldön játszani. A nyáron 28 éves leszek, a legjobb korban vagyok ahhoz, hogy megmutassam magam. Meglátjuk. A legfontosabb azonban az, hogy most nagyon jól érzem magam” – tette hozzá Elek Ákos.
Elek Ákos a DVTK hivatalos honlapjának. – Erre a tavaszra nem azt a célt tűztük ki, hogy előre felé lépkedjünk, mert nagy lemaradásunk volt. Felesleges ezzel foglalkoznunk. Ami fontos, hogy olyan alapot tegyünk le ebben a félévben, aminek köszönhetően a következő szezonban reálisan lehessen arról beszélni, hogy újra Európa a cél a Diósgyőr számára. Bízom benne, hogy ezen az úton megyünk tovább.”

„Korábban is nyilatkoztam, hogy nekem Diósgyőrben nem kell a beilleszkedéssel foglalkoznom. Itt mindent megadnak nekem, amire szükségem van, hogy a lehető legjobb állapotban legyek. Kínában nem voltam ennyire jó állapotban, bár nyilván a sok utazás is rengeteget kivett belőlem. A DVTK-nál odafigyelnek rám, meghallgatnak, ha valamilyen problémám van, rögtön azon gondolkodnak a stábtagok, hogyan tudnának segíteni. Vagyok már annyira rutinos, hogy tudom, nekem mire van szükségem, mi kell ahhoz, hogy jó formában legyek, hogy jól futballozzak. Elégedett vagyok a helyzetemmel.”

„Nem titok, hogy szeretnék még külföldön játszani. A nyáron 28 éves leszek, a legjobb korban vagyok ahhoz, hogy megmutassam magam. Meglátjuk. A legfontosabb azonban az, hogy most nagyon jól érzem magam” – tette hozzá Elek Ákos.

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48