NB I: öt év után az MTK is a Honvéd útján jár

MTI MTIMTI MTI
2016.02.08. 12:08
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a Magyar Testgyakorlók Köre, illetve az MTK Budapest labdarúgó-szakosztálya közötti megállapodás eredményeképpen mintegy 150 főnyi magyar és külföldi állampolgárságú sportoló válik jogosulttá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ egészségügyi ellátásainak igénybevételére.

Simicskó István honvédelmi miniszter és Deutsch Tamás, az MTK elnöke hétfőn sajtótájékoztató keretében írta alá a megállapodást – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-t. Ennek értelmében az MH EK kötelezettséget vállalt arra, hogy az érintettek rendelkezésére bocsátja összes egészségügyi szolgáltatást nyújtó telephelyét Budapesten, Hévízen, Balatonfüreden és Kecskeméten.

A közlemény kiemeli, a megfelelő testi és lelki egészség a honvédelemben és a sportban is „kiemelt jelentőséggel bíró tényező, amely a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ falai közt történő ellátás során megteremthető és hosszútávon fenntartható körülmények közt biztosított.”

A magyar biztosítási jogviszonnyal rendelkező kedvezményezettek térítésmentesen vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

Az MH EK a tervezhető egészségügyi ellátásokat előzetes időpont-egyeztetés alapján, térítési díj ellenében biztosítja a magyar biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező kedvezményezettek részére.

Az MH EK 2011-ben hasonló szerződést kötött a Budapest Honvéd sportegyesülettel.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
21 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15