FTC: Gera, de nem Zoltán – alig akarta elhinni, Dollnál edzhet

Vágólapra másolva!
2016.02.19. 12:06
null
Gera Dávid (jobbra) az első csapat edzésén (Fotó: delmagyar.hu)
Gera Zoltán (és az MTK-ban szereplő Gera Dániel) után újabb Gera léphet pályára hamarosan a labdarúgó NB I-ben. A 19 éves Gera Dávid ebben szezonban már a Ferencváros első csapatának keretével készülhet.

Először 2015 őszén, a Csákvár elleni kupameccsen kapott helyett az első csapat keretében, majd egyre többet edzhetett Thomas Doll-lal. Amikor nem a német szakember irányította a felkészülését, akkor az FTC NB III-as csapatánál Lipcsei Péter foglalkozott vele. Mindkét szakember olyan, akitől sokat tud tanulni.

„Már azt is alig akartam elhinni, amikor Lipcsei Péter jelezte, a következő alkalommal a felnőttek edzésére menjek – mondta Gera Dávid a delmagyar.hu-nak. – Képzelheti, mit éreztem, amikor az edzői stáb megkérdezte, van-e kedvem kiutazni a csapattal a beleki edzőtáborba. Azonnal elkezdtem csomagolni, remek tíz napot töltöttünk Törökországban.”

Az edzések mellett három felkészülési mérkőzést is játszott kint a Fradi, ezek közül a lengyel Wisla Kraków elleni 2–2 alkalmával léphetett pályára a 76. percben csereként.

„Egy szabadnapunk volt, akkor elmentünk buggyzni, remek csapatépítésnek bizonyult a kalandtúra. Végig rendes volt velem mindenki, a fiatalokkal, Nagy Ádámmal és Nagy Dominikkal egyből megtaláltuk a közös hangot, de a rutinosabb játékosok közül Gera Zoli és Hajnal Tamás is sokszor segített. Jó lenne megragadni az első keretben, de tudom, sokan szeretnék ugyanezt. Az utánpótlásban irányítóként szerepeltem, ám Doll a szélen számít rám. Továbbra is rendszeresen edzek a felnőttekkel, de egyelőre az NB III-as és U19-es csapatban játszom.”

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
3 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
10 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
13 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik