Felkészülés: Feczesin villant, a Vidi legyőzte az Union Berlint

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.17. 12:54
null
A Videoton Feczesin Róbert góljával 1–0-ra legyőzte az Union Berlint (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a Bundesliga 2-es Union Berlint.

A vidi.hu beszámolója szerint a magyar csapat a Danilovics – Nego, Juhász, Lang, Stopira – Pátkai, Simon Á. – Suljic, Kovács I., Rudolf – Feczesin összeállításban lépett pályára a német másodosztály 13. helyén álló Union Berlin ellen.

A nagy iramú mérkőzésen a 13. percig kellett az első helyzetre várni, ez a berlini együtteshez fűződött, ám Raffael Korte emelése, ha nem is sokkal, de célt tévesztett. A 37. percben Feczesin Róbert volt eredményes, a Videoton 29 esztendős csatára Stopira bal oldali beadásából fejelt közelről a németek kapujába (1–0).

Ahogy az első félidőben, a másodikban is az Union birtokolta többet a labdát, de a Videoton védelme nagyszerűen állta a sarat. Horváth Ferenc vezetőedző a változtatás mellett döntött, így a 63. perctől már a Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Szekeres, Fejes – Kiprich, Heffler T. – Paudits, Sejben, Géresi – Feczesin tizenegy volt fent a pályán.

A 78. percben óriásit védett Kovácsik Ádám, Damir Kreilach lövését tolta kapufára. Az Union Berlin minden erejét összeszedve rohamozott, ám nem sikerült egyenlítenie, a Videoton 1–0-ra győzött.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–Union Berlin (német II.)
1–0 (1–0)
Videoton,
1. félidő: Danilovics – Nego, Juhász, Lang, Stopira – Pátkai, Simon Á. – Suljic, Kovács I., Rudolf – Feczesin. A 63. perctől: Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Szekeres, Fejes – Kiprich, Heffler T. – Paudits, Sejben, Géresi – Feczesin
Gólszerző: Feczesin (37.)

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
3 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
4 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
15 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
22 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik