DVTK: „A második félidőben kijött a tudásbeli különbség”

Vágólapra másolva!
2016.01.20. 18:21
Mint ismert, nemzetközi felkészülési mérkőzésen a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK 4–0-ra kikapott az azeri Qarabagtól. Egervári Sándor, a diósgyőriek új vezetőedzője a mérkőzést követően a klub hivatalos honlapjának elmondta, az első félidőben kifejezetten jól játszott együttese, ám a második játékrészben kijött a felek közti tudásbeli különbség.

„Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, volt két időszak, az első és az utolsó negyedóra, amikor nemhogy pariban voltunk, mi kezdeményeztünk. Szögletből kaptunk egy nagyon szerencsétlen gólt, de az első félidőben elégedettek lehetünk a hozzáállással, fegyelmezettséggel és a ritmusváltásokkal. A második játékrészben a sokat cserélő és kiváló játékosokat a pályára küldő ellenfél tudásbeli fölénye kijött, és teljesen megérdemelten nyerte meg több góllal a mérkőzést” – idézi Egervári Sándor szavait a dvtk.eu.Egervári Sándor szavait a dvtk.eu.

Legfrissebb hírek

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott a Qarabag ellen a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 22:52

Van Dijk a Liverpool egyetlen bevethető középhátvédje a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.27. 18:05

Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 20:39

A Marseille-nek Aubameyang, a Napolinak McTominay volt a nyerőembere

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 22:57

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

A Chelsea csak ikszelt Azerbajdzsánban, a Villarreal kikapott Cipruson

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 20:42
Ezek is érdekelhetik