Videoton: Kovács Istvánék mentorálják a gyerekeket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.19. 18:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton mentorprogramot indít, melyben a klub játékosai egy-egy utánpótlás vagy női csapat mindennapjaihoz kerülhetnek közelebb – számolt be róla a székesfehérvári klub hivatalos honlapja.

A program lényege, hogy a csapat játékosai szorosabb kapcsolatba kerüljenek az utánpótlás és női együttesekkel, valamint hasznos tanácsokkal lássák el a fiatalokat és a hölgyeket edzéseken és mérkőzéseken egyaránt.

„Az országban egyedülálló programot indítottunk el – mondta el Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója a vidi.hu-nak. – A Mentorprogram nem csak a nálunk futballozó utánpótlás-játékosoknak jelent plusz motivációt, hogy NB I-es, esetleg válogatott futballistával dolgozhatnak együtt, de szeretnénk megszólítani a környékbeli fiatalokat is, hogy a Székesfehérváron, valamint a régióban élő gyermekek és családjaik is kötődjenek a Vidihez. A másik oldalon pedig egyfajta új impulzust adhat a profi játékosainknak is, akár felkelheti az érdeklődésüket az edzői pálya felé. Mindenesetre mindkét fél oldaláról pozitív a fogadtatás, a Mentorprogram bejelentését a játékosok örömmel fogadták, és az utánpótlás edzőktől érkezett visszajelzések alapján a gyerekek is nagyon várják már.”

A játékosok közül Kovács István szólalt meg a programmal kapcsolatban, aki elmondása szerint örömmel lesz az U12-es csapat mentora.

„Visszagondolva, utánpótlás korú focistaként, nagyon örültem volna, ha részt vehetek egy ilyen programban – mondta Kovács István. – Remélem, hogy ezzel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az utánpótlás csapatok játékosai olyan jövőképet lássanak maguk előtt, ami pozitív és példát mutathat. Megtisztelő, hogy az egyik legtehetségesebb korosztályt kaphattam.”

 

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2026.08.11. 16:08

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55