Felkészülés: debreceni iksz, 15 éves játékos a kapuban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.07. 15:22
null
Ikszelt egymással a két NB I-es keleti csapat (Fotó: Kiss Zoltán)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen Békéscsabán. A vendégeknél Deczki Máté is pályára lépett, a 15 éves kapusnak ez volt a bemutatkozó meccse a debreceni felnőtteknél.

 

 

A debreceni klubhonlap beszámolója szerint a nagy ködben rendezett összecsapáson a Loki az első perctől kezdve irányította a játékot, és már a 9. percben vezetést szerzett: Horváth Zsolt lőtt a balösszekötő helyéről, a bal oldali kapufát találta el, ám a visszapattanó labdát Kulcsár Tamás közelről a hálóba továbbította. Ezután is a vendégek támadtak, helyzeteket dolgoztak ki, de időnként a hazaiak is eljutottak lövésig. Jó iramú, küzdelmes mérkőzés alakult ki.

A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak is eljutottak helyzetekig, és a 65. percben Fábio révén egyenlítettek.

A második félidőben pályára lépett a DVSC nagy ígérete, a többszörös utánpótlás-válogatott kapus, a csupán 15 éves Deczki Máté, aki a Loki U17-es csapatában véd, de az elmúlt napokban többször is edzett a felnőttkerettel. Sok dolga nem akadt, egyszer kellett nagyot védenie, akkor remekül látta el feladatát.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BÉKÉSCSABAI ELŐRE FC–DVSC-TEVA 1–1
(0–1)
Békéscsaba. Vezette: Iványi
BÉKÉSCSABA: Ilizi (Mursits, 71.) – Vadász, Vaskó (Balog, 80.), Damjanovics (Fehér Zs., 80.), Fábio – Szalai D. (Bényei, 59.), Piermayr (Bagi, 70.), Spitzmüller (Borbély B., 70.), Svedyuk (Juhász Gy., 59.) – Punosevac, George (Szilágyi P., 59.)
DVSC: Radosevic (Deczki, 70.) – Nagy Z., Szilvási, Brkovics (Máté P., a szünetben), Ferenczi J. (Sós, a szünetben) – Jovanovic, Varga J., Szakály P. – Tisza (Sidibe, a szünetben) – Kulcsár T. (Szécsi, 63.), Horváth Zs. (Bereczki, 63.)
Gólszerzők: Fábio (65.), ill. Kulcsár T. (9.)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
9 órája

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:12

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19
Ezek is érdekelhetik