Vasas: „Intelligens sportember úgy nem nyilatkozik, mint Böde”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.05. 15:44
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas ügyvezetője, Vancsa Miklós értékelte csapata első három fordulóban nyújtott teljesítményét, ennek keretében pedig kitért Böde Dániel NSO Tv-nek adott nyilatkozatára is. Vancsa szerint a Ferencváros támadója a 2–0-s siker után elegánsabb is lehetett volna.

Böde Dániel a mérkőzés után az NSO Tv-nek azt mondta, „a Vasas nagyon agresszíven játszott, meglátjuk, hogy a továbbiakban is így tudják-e szívni magukat vagy csak ellenünk tették így”. Vancsa Miklós most erre reagált. az NSO Tv-nek azt mondta, „a Vasas nagyon agresszíven játszott, meglátjuk, hogy a továbbiakban is így tudják-e szívni magukat vagy csak ellenünk tették így”. Vancsa Miklós most erre reagált.

„Rendkívül furcsának találtam, hogy arról értekezett, vajon a Vasas mások ellen is felszívja-e magát, és nem is értettem, honnan jöttek ilyen gondolatai? – mondta Vancsa Miklós a vasasfc.hu-nak.– Győztesként ennél sokkal elegánsabbnak illik lenni. A Zeljeznicar elleni kiesést követően Gera Zoltán szavai kicsit másként hangzottak, példaértékűek voltak, és nem emlékszem, hogy Böde akkor olyan nagyon kiállt volna a nyilvánosság elé.”

„Azt tisztán látni kell, hogy mások a pénzügyi lehetőségei az említett bosnyák csapatnak, nekünk és a Ferencvárosnak. Szerintem egy intelligens és szimpatikus sportember úgy nem nyilatkozik, ahogy Böde tette, főleg azért nem, mert egykor ő is volt fiatal és lelkes. Példát vehetett volna az edzőjéről, Thomas Dollról, aki nagyon reálisan és a Vasas iránti tisztelettel értékelte a történteket”

Hír még az angyalföldiekkel kapcsolatban, hogy az FTC elleni meccset kihagyó Czvitkovics Péter szerdán beszállt az edzésbe a térdsérülését követően, így nincs már sérültje az együttesnek.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
31 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
1 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
10 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12