FTC: hosszabbítottak a tehetséges középpályással

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.07. 15:46
A Ferencváros 2018 nyaráig meghosszabbította fiatal középpályása, Nagy Ádám szerződését.

A 20 éves játékos 2013 nyarán érkezett a Fradiba, első idényében az NB III-s csapat alapembere volt, majd a 2014–2015-ös idényben nagy szerepet vállalt az U21-es együttes bajnoki címében. Közben ősszel a Ligakupában a felnőttek között is bemutatkozott, majd tavasszal az NB I-ben is debütált.

A Videoton elleni győztes Magyar Kupa-döntőn kezdőként lépett pályára. Alapvetően védekező középpályás, de a jobb szélen is szerepet kapott már a Fradiban. A fiatal magyar játékosra Somália távozásával még fontosabb szerep hárulhat a 2015–2016-os szezonban – írja a fradi.hu.

„Nem számítottam a szerződéshosszabbítási ajánlatra, de az utóbbi hónapokban igyekeztem mindent elkövetni annak érdekében, hogy egyrészt felkerüljek az első csapathoz, másrészt hosszabbítsanak velem” – mondta Nagy Ádám az új kontraktus aláírását követően a Ferencváros hivatalos honlapjának.

„Igyekszem az életemet előre megtervezni, szeretném ahhoz tartani magam, amit elhatároztam. A játékomat próbálom fokozatosan felépíteni. Először rövid passzokat adok, hogy megjöjjön az önbizalmam, és utána egyre többet szeretnék vállalni” – tette hozzá az ifjú középpályás, aki hangsúlyozta, a továbbiakban is szeretne szerény maradni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Radó András (Haladás), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Lannert Bence (Soroksár), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Pintér Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Levadiakosz – Görögország)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Lannert Bence (Pénzügyőr), David Mateos (spanyol, Orlando City – Egyesült Államok), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Simita Gergő (Rákosmente KSK), Somália (Toulouse – Franciaország), Tarczy Pál (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia), Ugrai Roland (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár),
Valencsik Ádám (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Paks; Soroksár)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik