FTC: ezért nem volt az El-keretben Mateos – távozik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 15:24
null
Mateos szerint nem becsülték meg kellően (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint David Mateos már nem edz a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros első keretével, és könnyen lehet, hogy a spanyol hátvéd búcsút int az Üllői útnak.

 

A Real Madridban nevelkedő Mateos 2013-ban szerződött a Ferencvároshoz, amelynél érkezése óta alapembernek számít a védelemben. Ennek ellenére a zöld-fehérek mezében a 2014–2015-ös idényben 23 NB I-es bajnokin pályára lépő védő a Go Ahead Eagles ellen 4–1-re megnyert El-selejtezőn a keretbe sem került be.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint ennek oka az, hogy a 28 esztendős játékost a nyári átigazolási időszakban az angol másodosztályból és az Egyesült Államokból is megkeresték, és közölte a vezetőséggel, távozni szeretne az Üllői útról, méghozzá ingyen.

A fővárosiak Mateos kérésére nemet mondtak, mivel mindenképpen pénzt szerettek volna kapni érte, ez a nézeteltérés pedig azt eredményezte, hogy a játékos jelenleg külön edz társaitól.

Úgy tudjuk, a hátvéd időközben megváltoztatta a döntését, és közölte, mégis szeretne a Ferencvárosnál maradni, így az sem zárható ki, hogy a kezdeti nehézségek ellenére megoldódik az ügy, és Mateos a 2015–2016-os szezonban is a Ferencváros mezében futballozik.

Mindenesetre a zöld-fehérek védőt keresnek – bár úgy tűnik, argentin kiszemeltjük, a Baselben futballozó Gastón Sauro megszerezésére egyre kevesebb az esély.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Sevilla – Spanyolország), Gastón Sauro (argentin, Basel – Svájc)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (szabadon igazolható), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár),

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), Kunsági Roland (Mezőkövesd), David Mateos (spanyol, érdeklődnek iránta: angol másodosztály, Egyesült Államok), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár), Ugrai Roland (érdeklődik iránta: Békéscsaba, Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik