Videoton: Juhászék nélkül, de Pátkaival kezdték meg a munkát

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 17:47
A labdarúgó NB I 2014–2015-ös kiírásának bajnoka, a Videoton is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A székesfehérváriak első nyári edzésén a Győri ETO-tól távozó Pátkai Máté és a kölcsönből visszatérő játékosok is részt vettek, a magyar válogatott futballisták és Mirko Ivanovszki ellenben plusz pihenőt kapott.

A vidi.hu beszámolója szerint a játékosok két hét pihenő után a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központban találkoztak, majd a két csoportra bontott társaság egyik fele délelőtt, míg a másik délután vett részt átmozgató edzésen, Sóstón. A hét további részében napi két tréninget tart a nemrégiben kinevezett Bernard Casoni vezetőedző és a szakmai stáb, június 21-én délelőtt pedig Ausztriába utazik a keret, ahol 30-ig edzőtáborozik. Az elmúlt héten még a válogatottban szereplő Juhász Roland, Simon Ádám, Szolnoki Roland és Mirko Ivanovszki néhány nap plusz pihenőt kapott, de az edzőtáborba már ők is a csapattal tartanak.vidi.hu beszámolója szerint a játékosok két hét pihenő után a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központban találkoztak, majd a két csoportra bontott társaság egyik fele délelőtt, míg a másik délután vett részt átmozgató edzésen, Sóstón. A hét további részében napi két tréninget tart a nemrégiben kinevezett Bernard Casoni vezetőedző és a szakmai stáb, június 21-én délelőtt pedig Ausztriába utazik a keret, ahol 30-ig edzőtáborozik. Az elmúlt héten még a válogatottban szereplő Juhász Roland, Simon Ádám, Szolnoki Roland és Mirko Ivanovszki néhány nap plusz pihenőt kapott, de az edzőtáborba már ők is a csapattal tartanak.

A Videotonnal kezdte meg a felkészülést az előző szezonban a Puskás Akadémiát erősítő kapus, Braniszlav Danilovics és az elmúlt három és fél évet Győrben töltő középpályás, Pátkai Máté, ám szerződést egyelőre egyikükkel sem kötött a klub.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az egyezség már megszületett a felek között, tehát az ötszörös magyar válogatott középpályás Székesfehérváron folytatja a pályafutását.

Új név még az első csapatnál Gábor Péter, aki tavaly a székesfehérváriak második csapatának kapuját őrizte. Kölcsönszerződése lejártával visszatért FehérvárraSzekeres Adrián Dunaújvárosból és Tomás Tujvel Kecskemétről, így ők is részt vettek az orvosi ellenőrzésen és az azt követő edzésen.

Juan Calatayud szerződése június 30-án lejár, neki már nem kellett megjelennie a felkészülés első napján, míg Horváth Tamás Felcsúton, a Puskás Akadémiával kezdte meg a munkát.

A VIDI.HU FELVÉTELE

A VIDEOTON NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 15.
Edzőtábor: Ausztria, június 21–június 30.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 5. (Szuperkupa): Videoton–Ferencváros
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Pátkai Máté (Győri ETO)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC, ?), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros, ?), Tar Zsolt (PAFC, ?), Tóth Balázs (PAFC, ?), Tomás Tujvel (szlovák, Kecskeméti TE), Zsótér Donát (PAFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Rydell Poepon (holland, Valenciennes – Franciaország), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható)

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, szabadon igazolható), Horváth Tamás (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Sándor György (szabadon igazolható, érdeklődnek iránt: PAFC), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Hajduk Split – Horvátország)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Juhász Roland (érdeklődnek iránta: külföld), Kleinheisler László (érdeklődnek iránta: Slask Wroclaw – Lengyelország), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után lejár a szerződése), Tomás Tujvel (szlovák)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik