FTC: „Azért igazoltak le, hogy bárkinek vetélytársa legyek”

2015.06.20. 21:19
Mint beszámoltunk róla, Haraszti Zsolt szombaton hivatalosan is a Ferencváros labdarúgója lett. A Paksról érkező középpályás természetesen a kezdőcsapatba vágyik.

„Vasárnap óta a csapattal készülök, elvégeztem a fizikai teszteket. Több játékossal jóban vagyok korábbról, sokukkal együtt játszottam az utánpótlás-válogatottakban, úgyhogy a beilleszkedés nem volt nehéz, minden rendben ment, nagyon kedvesek és nyitottak voltak” – mondta a játékos az első benyomásairól a fradi.hu-nak.fradi.hu-nak.

„(Böde) Danival gyerekkorunk óta együtt játszottunk szinte minden korosztályban, nekem nagy segítségemre van, mindenben kikérem a tanácsát, örülök, hogy itt van” – emelt ki egy fontos emberi kapcsolatot az új szerzemény.

A magát „magánemberként vicces srácnak” aposztrofáló Haraszti az erényei között sorolta fel, hogy kétlábas, jól lát a pályán, az átlaghoz képest gyors, valamint jó a rúgótechnikája.

„Nagyon egységes, fizikailag roppant erős csapat a Fradi, tisztában voltam vele, hogy amikor ideigazolok, nehéz lépést teszek, de bízom magamban. Nem írtam volna alá, ha nem úgy érezném, hogy tudok ebben a csapatban játszani” – folytatta Haraszti.

A 23 éves futballista gólokkal és gólpasszokkal akar hozzájárulni ahhoz, hogy a Ferencváros bajnok legyen, és hogy minél tovább jusson az Európa-ligában.

„Az elejétől kezdve mutatnom kell, hogy helyem van a csapatban. Nyilván nem lesz egyszerű, hiszen nagyon erős a keret, és nagyjából kialakult a kezdőcsapat, de azért jöttem ide, azért igazoltak le, hogy bármelyik játékosnak vetélytársa legyek. Remélem, így is lesz.”

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
3 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
12 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12