NB I: Doll örül, hogy hamarosan vége a bajnokságnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.24. 21:38
A Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Thomas Doll a Honvéd elleni 1–0-s győzelmük után elmondta, hogy a sok sérülés miatt örül, hogy hamarosan vége a bajnokságnak.

„Keményen dolgoztunk, nem szabad elfelejteni, hogy szerdán is pályára kellett lépnünk – mondta Thomas Doll a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak a hozzáállásáért. Nem volt örömfoci, de sok a sérültünk, ezért örülök, hogy hamarosan vége a bajnokságnak. Ma sem kaptunk ki itthon, megnyertük a Magyar Kupát, és ezüstérmesek lettünk az NB I-ben, nem lehetünk elégedetlenek. A mérkőzés előtt is mondtam a csapatnak, csak az eredmény a fontos. Hiányzott Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Busai Attila, akik a támadásban nagy szerepet játszanak. Böde Dániel így támadó középpályást játszott, és bekerült Benjamin Lauth is. Tudtam, hogy nehéz találkozó vár ránk, ahogy szerdán a Ligakupában is. Nem tudom, ki az, akit bevethetek még... A szünetben Varga Rolandot is sérülés miatt kellett lecserélni, de az övé nem olyan súlyos, mint Busaié.” Thomas Doll a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak a hozzáállásáért. Nem volt örömfoci, de sok a sérültünk, ezért örülök, hogy hamarosan vége a bajnokságnak. Ma sem kaptunk ki itthon, megnyertük a Magyar Kupát, és ezüstérmesek lettünk az NB I-ben, nem lehetünk elégedetlenek. A mérkőzés előtt is mondtam a csapatnak, csak az eredmény a fontos. Hiányzott Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Busai Attila, akik a támadásban nagy szerepet játszanak. Böde Dániel így támadó középpályást játszott, és bekerült Benjamin Lauth is. Tudtam, hogy nehéz találkozó vár ránk, ahogy szerdán a Ligakupában is. Nem tudom, ki az, akit bevethetek még... A szünetben Varga Rolandot is sérülés miatt kellett lecserélni, de az övé nem olyan súlyos, mint Busaié.”

Legfrissebb hírek

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Hajnal Tamás: Tudatosan alakítottuk át a nyáron a keretünket

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 07:32

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 20:30