DVSC: nagyszabású buli az első bajnoki cím tiszteletére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.15. 17:37
Idén lesz tíz esztendeje, hogy a Debreceni VSC története során először megszerezte a bajnoki címet az NB I-ben, illetve egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az új Nagyerdei Stadion. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepségsorozattal készülnek a szervezők.

A „buli” már szombaton, a Paks elleni rangadó előtt „elrajtol”, majd a többi hazai mérkőzés előtt (május 1-jén és 2-án, május 17-én és május 30-án) is színes programok várják az érdeklődőket.

Április 18-án már délelőtt 10 órától megkezdődik az ünnepség. Kerékpárosok bemutatója szórakoztatja a közönséget, míg a gyerekek különböző játékokkal foglalhatják el magukat. Fél 11-től az állatmenhely örökbe fogadható kutyáit tekinthetik meg az állatbarátok. Később lesz mazsorett- és fitneszbemutató, majd 14 órakor kinyit a Nagyerdei Stadion gyermekközpontja. Aki szeretne segíteni a Böszörményi úti gyermekotthon lakóinak, egy-egy csokoládét hozzon magával. Látható lesz a Bachata Dance tánccsapat, valamint salsabemutató is szerepel a programban.

Délután 4 órától nosztalgiázhatnak a futballbarátok, ugyanis levetítik az emlékezetes DVSC–Hajduk Split Bajnokok Ligája-selejtezőt a három korábbi kiváló játékos, Bernáth Csaba, Dombi Tibor és Kerekes Zsombor – mindhárman részesei voltak a 3–0-s sikernek – társaságában. Három díszvendége is lesz az eseménynek: Adorján Zoltán, Tihanyi Sándor és Tabaka József salakmotor-versenyzők.

Fél hatkor a Nagyerdei Stadion megnyitja kapuit, egy órával később pedig elkezdődik a Paks elleni mérkőzés, amely a dobogó elérése szempontjából kiemelt jelentőségű.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30