Újpest: konditermi edzéssel kezdtek, két új arc is feltűnt

2015.01.15. 12:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első edzésen próbajátékra érkező játékosok is megjelentek.

A lila-fehérek konditermi edzéssel kezdték az alapozást, ezt követően pedig az edzőpálya felé vették az irányt, ahol rövid átmozgató tréning szerepelt a programban. Az első foglalkozáson két kiszemelt külföldi futballista is megjelent, akikről a klub egyelőre nem adott részletes tájékoztatást.

Mint arról beszámoltunk, Berat Ahmetire, Aristote Mbomára, Nebojsa Koszovicsra. Rodrigo Rojóra, valamint az izlandi próbajátékon részt vevő Jérémy Serwyre nem tart igényt a szakmai stáb, ők nem jelentek meg csütörtökön. A sérüléséből felépülő Kabát Péter a társakkal gyakorolt.

Kovács Zoltán sportigazgató érdeklődésünkre megerősítette az NSO szerdai értesülését, a Ferencváros-nevelésű Murai Márk jövő hétfőn bekapcsolódik az Újpest felkészülésébe. Az elöljáró elárulta, a téli átigazolási időszakban még egy-két külföldi próbajátékos érkezése várható, de kilétükről nem szolgált bővebb információval.

Vignjevicsnél betelt a pohár, Simonék fizethettek

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Murai Márk (Kaposvár), Ronnie Stam (holland, Standard Liege – Belgium)
Távozók: Berat Ahmeti (albán, szabadon igazolható), Marko Dmitrovics (szerb, Charlton – Anglia), Aristote Mboma (finn, szabadon igazolható), Rodrigo Rojo (uruguayi, szabadon igazolható), Jérémy Serwy (belga, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Dani Ponce (spanyol, AD Alcorcón – Spanyolország), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium)
Távozhatnak: Jonathan Heris (belga, érdeklődnek iránta: Charlton Athletic – Anglia)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43