DVTK: Kádár 3 és fél évre a Lech Poznané lesz - hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 19:05
null
Kádár Tamás (jobbra) a tavasszal már a lengyel első osztályban játszik (Fotó: Mirkó István, archív)
Kádár Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK középhátvédje szerda este elfogadta a lengyel élvonalbeli Lech Poznan ajánlatát, csütörtökön orvosi vizsgálaton vesz részt, ami után – ha megfelelően teljesít – három és fél éves szerződést ír alá.

Amint arról elsőként hétfőn beszámoltunk, a két klub megegyezett egymással Kádár átigazolását illetően. A megállapodásról szerdán a DVTK és a Lech Poznan is beszámolt hivatalos oldalán.

A magyar védő csütörtökön orvosi vizsgálaton vesz részt, azt követően pedig – minden bizonnyal – aláírja három és fél éves szerződését, majd csatlakozhat a Törökországban készülő poznaniakhoz.

A válogatott védő Zalaegerszegen kezdte pályafutását, majd a Newcastle, a Huddersfield és a Roda játékosa is volt, mielőtt 2013 januárjában a DVTK kötelékébe került

A Lech Poznannál Kádárral háromra nő a lengyel klub magyar kontingense, hiszen Holman Dávid és Lovrencsics Gergő már a Lech labdarúgója.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Hudák Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kovács Gábor (Paks)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok), Szabó Balázs (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza)

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik