NB I: Császármetszéssel született a győzelem - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.07. 19:33
A Diósgyőr labdarúgócsapatát irányító Tomiszlav Szivics szerint úgy talán még inkább örülhetnek az Újpest ellen aratott 2–1-es bajnoki sikerüknek, hogy a hosszabbításban szerezték a győztes góljukat.

„Nem emlékszem, mikor nyertünk könnyen, ez is egy győzelem volt a sok nehéz közül, de így talán még jobban lehet neki örülni – olvasható Tomiszlav Szivics nyilatkozata a dvtk.eu-n. – Nem jól kezdtük a mérkőzést, egy hatalmas hibával önbizalom-injekciót adtunk az Újpestnek, hogy van Diósgyőrben keresni valójuk. Volt húsz perc, amikor nagyon jól játszottunk, sikerült is egyenlíteni, utána azonban kiegyenlítődött a játék. Pechesek voltunk, mert Senad Husic sérülés miatt nem játszhatott – Eperjesi Gábor kiválóan helyettesítette –, és Elek Ákos kiválása is érzékeny veszteség volt. Egy jó csapatot győztünk le, megérdemeltük a sikert összességében. Ez a három pont azt jelenti, hogy nagyon szép lesz a karácsonyunk, a dobogón várhatjuk a tavaszi folytatást. Nagyon boldog vagyok, és szeretnék gratulálni mindenkinek, aki kivette a részét ebből a sikerből. Nekem eddig sosem hoztak szerencsét a jubileumok, születésnapok, a századik NB I-es meccsemen is vereséget szenvedett a csapatom, most a százötvenediken is császármetszéssel született a győzelem.Tomiszlav Szivics nyilatkozata a dvtk.eu-n. – Nem jól kezdtük a mérkőzést, egy hatalmas hibával önbizalom-injekciót adtunk az Újpestnek, hogy van Diósgyőrben keresni valójuk. Volt húsz perc, amikor nagyon jól játszottunk, sikerült is egyenlíteni, utána azonban kiegyenlítődött a játék. Pechesek voltunk, mert Senad Husic sérülés miatt nem játszhatott – Eperjesi Gábor kiválóan helyettesítette –, és Elek Ákos kiválása is érzékeny veszteség volt. Egy jó csapatot győztünk le, megérdemeltük a sikert összességében. Ez a három pont azt jelenti, hogy nagyon szép lesz a karácsonyunk, a dobogón várhatjuk a tavaszi folytatást. Nagyon boldog vagyok, és szeretnék gratulálni mindenkinek, aki kivette a részét ebből a sikerből. Nekem eddig sosem hoztak szerencsét a jubileumok, születésnapok, a századik NB I-es meccsemen is vereséget szenvedett a csapatom, most a százötvenediken is császármetszéssel született a győzelem.

A mérkőzés hajrájában több helyzetet is kidolgozó Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a következőképp értékelt:

„Mindenekelőtt gratulálni szeretnék a Diósgyőrnek, klasszikus győzelmet aratott az utolsó percben szerzett góllal. Mindkét csapat jól játszott amellett, hogy természetesen voltak kevésbé jó megmozdulások is. Különösen az utolsó húsz percben rengeteg lehetőségünk volt, amit nem tudtunk gólra váltani. A DVTK azokat a helyzeteket használta ki, amit szokott: egy kontratámadás végén egyenlített és egy rögzített szituáció után szerezte meg második gólját.”

Legfrissebb hírek

ZTE: bejelentették a Babos Bence, Németh Dániel cserét

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:51

A DVTK-ban folytatja a vb-ezüstérmes csatár dédunokája – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 17:48

Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 11:30

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17
Ezek is érdekelhetik