PAFC: hárman is haladnak a visszatérés felé vezető úton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.21. 10:19
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia három játékosa a klub hivatalos honlapjának beszélt sérülése jelenlegi állapotáról.

„Hat hét telt el a rehabilitáció megkezdése óta, minden a tervek szerint halad – mondta Mikola László a pfla.hu-nak. – Eddig azon dolgoztam, hogy megerősítsem a szalagokat a lábamban, illetve a combizom visszaépítése volt a cél. Jelenleg az orvosi engedélyre várok, hogy elkezdhessek teljes súllyal dolgozni és kocogni. Labdázgatni csak utána kezdhetek majd.”Mikola László a pfla.hu-nak. – Eddig azon dolgoztam, hogy megerősítsem a szalagokat a lábamban, illetve a combizom visszaépítése volt a cél. Jelenleg az orvosi engedélyre várok, hogy elkezdhessek teljes súllyal dolgozni és kocogni. Labdázgatni csak utána kezdhetek majd.”

„Rendben vagyok! Egyelőre csak comb- és csípőerősítő gyakorlatokat csinálok a biciklizés mellett – mondta Tamás Márk. – A napokban végre lekerül a lábamról a gipsz, és kapok két hétre egy műanyag rögzítőt. Amikor azt is leveszik, elkezdhetek lassan mozogni. Ha minden jól megy, akkor már december közepe felé futhatok és labdázhatok rendesen. Remélem, a januári felkészülést már újult erővel tudom megkezdeni a csapattal.”

„Jól haladok a rehabilitációval – mondta Spandler Csaba. – Két hete vették le a gipszet a lábamról, azóta folyamatosan a bokám erősítésén dolgozom. Arra várunk, hogy a csavar beépüljön a csontba. Most még nem végezhetek olyan feladatokat, amikor teljes testsúlyommal ránehezedhetek a lábamra, de ha így haladnak a dolgok, egy hét múlva már elkezdhetek futni.”

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
15 órája

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07
Ezek is érdekelhetik