NB I: huszonkilenc autót kaptak Debrecen labdarúgói

2014.11.06. 16:43
null
A 29 autó egyikével Kondás Elemér pózolhatott (Fotó: dvsc.hu)
Együttműködési megállapodást kötött a bajnoki címvédő DVSC-Teva labdarúgócsapatával a Porsche Hungária Kft.

 

A csütörtöki bejelentéssel egybekötött sajtótájékoztatón – amint az a klub honlapján olvasható – elhangzott, hogy a felek egy plusz egy évre szóló szerződést írtak alá, melyet opcionálisan meg lehet hosszabbítani. Ennek értelmében a cég 29 Volkswagen típusú járművet bocsájt a klub rendelkezésére, ugyanakkor megjelenik a Nagyerdei Stadion kereskedelmi felületein.

„Többször hangsúlyoztuk, hogy célunk a DVSC tartós nemzetközi szereplése, ennek alapfeltétele a gazdasági helyzet stabilitása” – idézte a csapat honlapja Róka Géza klubigazgatót, aki hozzátette, hogy ez a szerződés tovább növeli az egyesület presztízsét.

Eppel János, a Porsche Hungária ügyvezető igazgatója elmondta, a Volkswagen márkákkal magas színvonalon működtetett csapatokhoz társulnak, és a DVSC-Teva mindenképpen e klubokhoz tartozik.

Az eseményen Papp László, Debrecen polgármestere tíz darab páholybérletet adott át Eppel Jánosnak, hozzátéve, reméli, sok szép eseményt élhetnek át együtt a Nagyerdei Stadionban.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30