MK: Minden csapat ellenünk játssza az év meccsét - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.29. 10:32
Szerda este 18 órától a Budapest Honvéd labdarúgócsapata Magyar Kupa-mérkőzés keretein belül fogadja a Ferencvárost. Csábi József, a hazaiak vasárnap kinevezett vezetőedzője örül neki, hogy a Fradi ellen térhet vissza a kispestiekhez, míg Thomas Doll, a vendégek szakvezetője állítja, tisztában van azzal, hogy ellenük mindegyik csapat az év mérkőzését játssza.

„Nem bánom, hogy éppen a Ferencváros elleni kupamérkőzéssel kezdek, vallom, egy honvédosnak mindig jobb egy nagy rivális ellen futballozni, mint teszem azt egy kisebb vidéki együttes ellen – mondta Csábi. – Szeretem a kihívásokat, a jelentős feladatokat, állunk a Ferencváros elleni meccs elébe. A Honvéd–Fradi mindig is kiemelt mérkőzés volt az életemben, edzőként sem lesz ez másként. Ráadásul egy kupacsata mindig kiélezett. A játékosaim figyelmét felhívtam arra, ne feledjék, honvédosnak lenni nagyon jó dolog, azt szeretném, ha szerdán a pályán ez sütne belőlük. Élvezzék a futballt, és győzzük le valahogy a Ferencvárost.”Csábi. – Szeretem a kihívásokat, a jelentős feladatokat, állunk a Ferencváros elleni meccs elébe. A Honvéd–Fradi mindig is kiemelt mérkőzés volt az életemben, edzőként sem lesz ez másként. Ráadásul egy kupacsata mindig kiélezett. A játékosaim figyelmét felhívtam arra, ne feledjék, honvédosnak lenni nagyon jó dolog, azt szeretném, ha szerdán a pályán ez sütne belőlük. Élvezzék a futballt, és győzzük le valahogy a Ferencvárost.”

„Tudjuk, hogy mindegyik csapat ellenünk játssza az év meccsét, így lesz ez ma is – mondta Doll a fradi.hu-nak. – Sajnos nem a gyönyörű Üllői úti stadionban rendezik az MK-párharcot, így a hazai pálya előnye a Honvédnál lesz. A Magyar Kupa valamennyi csapatnak kiemelt fontosságú, hiszen innen vezet a legegyszerűbb út az Európa-ligába. Éppen ezért a mai összecsapás is döntő fontosságú lesz, óriási lépést tehetünk előre. Kedden remek edzést tartottunk a fiúknak, aztán taktikai megbeszélés volt, így abszolút felkészülten várjuk az estét. Igazi döntő lesz a mai meccs.”

LABDARÚGÁS
MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ

12.30: Kisvárda (III.)–Vác (III.)
12.30: FC Ajka (II.)–Újpest FC
16.00: Pécsi MFC–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2)
17.00: Szolnoki MÁV (II.)–MTK Budapest
18.00: Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: Sport1)
18.00: Gyirmót FC-Győr (II.)–Győri ETO
18.00: Csákvár (II.)–Békéscsaba (II.)

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28